Bajnai a miniszterelnökség miatt szabadkozik

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken azt mondta: nem akar miniszterelnök lenni. A kijelentés előzménye, hogy az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki elemzésében a kormányfő lehetséges utódjaként emlegette a politikust. A magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok már április végén a miniszterelnöki poszt esélyeseként írtak Bajnairól. Népszerűsége itthon is emelkedik.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon nem vágyik a miniszterelnöki posztra - erről pénteken beszélt a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI-nek. "Jó szórakozás külföldön és belföldön egyaránt, hogy magyar személyi kombinációkkal foglalkozzanak. De én azt gondolom, hogy inkább dolgozni kellene, mert az országnak nagyon világos feladatoknak kell megfelelnie" - jelentette ki a politikus.

Az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki elemzésében azt írta: jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy Gyurcsány Ferenc még az idén távozik a kormányfői posztról, a lehetséges jelöltek közül pedig Bajnai Gordon lenne a leginkább piacpárti. Független gondolkodásmódja viszont nem illeszkedne jól az MSZP többsége által jelenleg megfogalmazott vágyakhoz - állt a londoni elemzésben.

Bajnai azt mondta pénteken, hogy még csak nagyon rövid ideje tölti be a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri posztot. Állítása szerint jelenleg kizárólag ezzel kíván foglalkozni, és ebben a pozícióban akar az ország javára lenni. "Nincs ambícióm, hogy ennél tovább menjek" - tette hozzá. A gazdasági miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnököt a legtöbb képviselői hellyel rendelkező parlamenti pártnak kell jelölnie. "Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc, aki eddig biztosítani tudta a szükséges szavazatszámot" - mondta Bajnai.

Az MTI kérdésére, miszerint ha a szocialisták őt jelölnék kormányfőnek, elfogadná-e a jelöltséget, a miniszter azt válaszolta: "Nem hiszem, hogy ez felmerül. Magyarországnak van miniszterelnöke. Nekem nincs ambícióm ebben az irányban. Én azzal szeretnék foglalkozni, amit most csinálok, és azt nagyon fontosnak tartom az ország szempontjából, és ez engem teljesen kielégít."

Bajnairól mint Gyurcsány Ferenc kormányfő lehetséges utódjáról írtak április végén a magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok is. A svájci konzervatív napilap, a Neue Zürcher Zeitung szerint az új kormányban Bajnai érdemli a legnagyobb figyelmet - írta a lap. A negyvenedik évét betöltő Bajnai Gordon nevét meg kell jegyezni - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap is.

Bajnai Gordonnak látványosan emelkedett a népszerűségi mutatója a Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint. A fejlesztési miniszter támogatottsága tavaly nyári kinevezése óta szinte semmit nem változott, mindvégig 30 pont körül alakult, most viszont ritkaságszámba menő négypontos emelkedést produkált.