Borult a Fidesz-MSZP koalíció a somogyi közgyűlésben

Vágólapra másolva!
Borult a Fidesz-MSZP koalíció a somogyi közgyűlésben a 40 tagú testület pénteki, balatonföldvári kihelyezett ülésén.
Vágólapra másolva!

A mintegy negyven napirend megtárgyalást követően Kövér István, a közgyűlésben tíz taggal részt vevő Somogyért frakció tagja nyilatkozatot olvasott fel, amelyben a Somogyért Egyesület és a közgyűlési frakció határozott kiállásáról biztosította a megyei közgyűlésben Gyenesei István önkormányzati minisztert, a civil szervezet elnökét és országgyűlési képviselőjét.

Nyilatkozatukban visszautasítják "az alaptalan rágalmakat és a tények elferdítését alapuló hamis állításokat, amelyeket Gyenesei István miniszteri kinevezésének hírére a jobboldali média kriminalizált". Mint írták: megdöbbenéssel szembesültek azzal, hogy Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke "gátlástalanul, a politikai játékszabályokat és erkölcsi normákat felrúgva, olyan lejárató kampányba kezdett, amely a rendszerváltás óta példa nélküli, és amely a polgári demokráciákban elfogadhatatlan".

Kolber István, a közgyűlés tíztagú MSZP-SZDSZ frakciójának tagja ezt követően bejelentette: az MSZP szünetelteti a 2006-ban megkötött együttműködést a Fidesszel a somogyi közgyűlésben.

Gelencsér Attila válaszában kifejtette: "Én nem vagyok jobboldali média, én a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke vagyok, aki szabálytalanságokat talált a fiókban a vizsgálatokat követően" - szögezte le a politikus, hangsúlyozva: a szabálytalanságokkal kapcsolatban nem tud mást mondani, mint azt, hogy ha ilyet talál, akkor azt a jövőben is el fogja juttatni a hatóságokhoz. A médiának pedig, ha kérdezik, válaszolni fog, ez a kötelessége. Közölte: a felvetésekre a szabályoknak megfelelően 15 napon belül írásban válaszol.

Gyenesei István (Somogyért Egyesület) az elhangzottakra reagálva azt mondta: nem haragudott eddig sem a támadások miatt, és ezután sem fog. Amint tisztázódik a helyzet a közgyűlésben az őt ért vádakat illetően, készek az együttműködésre - tette hozzá.