Hiller: A tordasi igazgatóválasztás elvi ügy

Vágólapra másolva!
Elvi ügynek tartja a tordasi igazgatóválasztást Hiller István szakminiszter, aki fenntartja álláspontját, és nem kíván nyilatkozatháborúba bocsátkozni az érintettekkel. A minisztérium a kinevezés kapcsán vizsgálatot kér az illetékes közigazgatási hivataltól.
Vágólapra másolva!

Az ügy előzménye, hogy Hiller István csütörtökön azt mondta, hogy aki SS-egyenruhát visel, az szimbolikus cselekedetet hajt végre, mert "a Waffen-SS egyenruhája a világon mindenütt a fasizmus, a náci hadsereg szimbóluma". Az ilyen egyenruhában tetszelgő, zavaros gondolatokat leíró ember nem alkalmas egy iskolai közösség vezetésére - tette hozzá.

Másnap visszautasította az oktatási miniszter "rágalmait" a Fejér megyei Tordas és Gyúró társult intézményeként működő tordasi iskola igazgatójává választott Kosaras Péter Ákos középiskolai tanár, aki tavaly Waffen-SS egyenruhában pózolt egy fotón, ami később az internetre is felkerült. Az igazgató jogi lépéseket is kilátásba helyezett.

Teszár Tamás, Tordas alpolgármestere a miniszter azon kijelentésére, hogy Kosaras Péter Ákos iskolaigazgatóvá választása olyan döntés, ami a két település önkormányzatát "ebből a közösségből kiemelte", úgy riposztozott: nem ők vonták ki magukat a magyar önkormányzati közösségből, hanem ezzel a megnyilvánulásával a miniszter vonta ki magát a demokratikus közösségből.

Az oktatási tárca sajtóirodája pénteken azt közölte: a minisztérium hivatalból az illetékes közigazgatási hivatalhoz fordul, kérve, hogy az vizsgálja ki a kinevezés körülményeit.