Meghalt Sánta Ferenc író

Elhunyt Sánta Ferenc író 81 éves korában. A művész 1973-ban kapott Kossuth-díjat, 2007-ben pedig a köztársasági érdemrend középkeresztjét. Temetéséről később ad tájékoztatást a Magyar Írószövetség.

Sánta Ferenc (1927-2008)

Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban, egy székely szegényparaszt és egy likőrgyári munkásnő harmadik gyermekeként. A család gyakran költözött, Sepsibikkszád, Marosvásárhely és Kolozsvár voltak Sánta gyermekkorának állomásai. A II. világháború Debrecenbe sodorta, ahol a református kollégium diákja lett, de kicsapását megelőzve önként távozott.

Alig húszévesen megnősült, négy fia született. A család fenntartása érdekében előbb bányászkodott, majd az ötvenes évek elején a kispesti traktorgyár, később a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása lett. 1958-tól az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt, 1968 óta írói munkásságából élt.

1954-ben egy irodalmi esten Szabó Pál figyelt fel a magyar falu gondjáról-bajáról beszámoló fiatalemberre, és írást kért tőle. Sánta először húzódozott, aztán elküldte még 1952-ben írott Sokan voltunk című novelláját, amely 1954 márciusában az Irodalmi Újság hasábjain megjelent. Szabó Pál méltatásában a kilátástalan szegénység szorításában élő emberekről szóló, balladai hangvételű művet Móricz Hét krajcárjával rokonította.

Az 1955-ben megjelent Emberavatás című antológia, a pályájukat kezdő fiatal magyar írók antológiája Sánta egyik novellájának címét viselte, első novelláskötete 1956-ban Téli virágzás címmel jelent meg. Pályájának első korszakára az erőteljes önéletrajzi ihletettség, a személyes hangvétel, a népmesék, népballadák nyelvezete és lírai pátosza jellemző, fő témája pedig a munka és a család becsületét, az emberi jóság, a szeretet, az erkölcsi helytállás parancsát nemzedékeken átörökítő tisztes szegénység.

1956-ban Sánta a Petőfi Kör alapító vezetőségi tagja volt, az év szeptemberében a parasztság jogfosztottságáról szóló levelet publikált. Az 1956-ot követő időszak írói és világnézeti válságának időszaka volt, ekkor keletkezett írásainak vezérmotívuma a kegyetlen világ, amelyben az ember helytállásának lehetősége sokkal korlátozottabb, az egyén kiszolgáltatottsága egyre fokozottabb.

Az egyén és a hatalom viszonya, az egyén erkölcsi felelősségvállalásának mértéke és módja, a Hogyan kell és hogyan lehet élni? kérdése foglalkoztatta az 1963-ban megjelent Az ötödik pecsét című regényében is. A nyilasterror idején játszódó parabolisztikus történetből 1976-ban Fábri Zoltán filmet készített. Ugyancsak Fábri vitte filmvászonra a társadalomfilozófiai kérdéseket boncolgató 1964-es Húsz óra című regényt, amelynek lapjain egy riport hátterében négy, egymással összefonódó paraszti sors bontakozik ki.

Sánta 1966-ban ismét regénnyel jelentkezett, Az áruló témája a történelmet alakítók és elviselők konfliktusa. A mű drámaváltozatát Éjszaka címen először a Katona József Színház tűzte műsorára 1968-ban, majd később tévéfilm is készült belőle. Újabb regényt már nem publikált, 1970-ben Isten a szekéren címmel jelent meg novelláskötete, ezt követte a Kicsik és nagyok című válogatás. 1994-ben A szabadság küszöbén címmel adta ki esszéiből, cikkeiből összeállított kötetét.

Sánta Ferenc 1956-ban és 1964-ben megkapta a József Attila-díjat, 1970-ben Monte Carlóban az Arany Nimfa Díjat. 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.