Pincéket, aluljárót öntött el az éjszakai eső

Vágólapra másolva!
Kecskeméten főleg pincéket öntött el, Érden egy alig egy hónapja átadott aluljárót töltött meg vízzel a szombat éjszakai nagy eső. A tűzoltókat több mint 250-szer riasztották; egész éjjel szivattyúztak és kidőlt fákat távolítottak el az utakról.
Vágólapra másolva!

Az esőzések miatt több mint 250 riasztást kaptak a tűzoltók; a legtöbb hívás az ország középső részéről érkezett, ahol garázsokat, pincéket, mélyebben fekvő területeket öntött el a víz. A szombaton és vasárnap hajnalban lezúduló csapadék a legtöbb kárt Kecskemét déli városrészében okozta. A városból 130 segélyhívás érkezett a tűzoltókhoz, akik egész éjszaka szivattyúzták a vizet - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A nagy mennyiségű csapadék a Bács-Kiskun megyei Baján, valamint a Pest megyei Érden, Vácott, Dunakeszin, Dabason és Ráckevén is okozott károkat. A Közép-Dunántúlon pedig Veszprém és Somogy megyében, Tapolcán és Pápán érkezett félszáz riasztás a tűzoltókhoz.

A Pest megyei Újhartyánban, Dabason és Örkényben a víz beömlött a házak pincéjébe, melléképületekbe ahonnan szivattyúkkal kellett eltávolítani. Több helyen a felázott talaj miatt fák dőltek az útra, a rönköktől a tűzoltók szabadították meg az aszfaltot. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint Érd központjában a közelmúltban épült és alig egy hónapja átadott aluljárót öntötte el a víz, amely perceken belül 80 centiméter magasságban állt a mélyebb részeken. Feltehetően az aluljáró szivattyúrendszere hibásodott meg.

Dobson Tibor vasárnap este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nap folyamán további 120 esetben kellett elöntött pincékből, garázsokból kiszivattyúzni a vizet. A legtöbb bejelentés változatlanul Kecskemétről érkezett. A fővárosban 8 fa dőlt ki a felázott talaj miatt.