[origo] itthon
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban
[origo]|2008. 06. 10., 11:04|Utolsó módosítás:2008. 06. 11., 9:15|Házilag összetákolt robbanószerkezet hatástalanítása közben meghalt egy magyar katona kedden Afganisztánban. A Honvédelmi Minisztérium szerint a 30 éves főtörzsőrmesterrel egy közel 25 kilogrammos bomba végzett. Eddig magyar katona sem vesztette életét a közép-ázsiai országban.

Kovács Gyula egy korábbi bemutatón
Mi ez az egész?
Az új afgán állam biztonságát az Egyesült Államok és a többi NATO-ország mintegy 60 ezer katonája garantálja. Az ország stabilizálása a tálibok megbuktatása után viszonylag gyorsan rossz fordulatot vett: az amerikaiak által támogatott politikai rendezés visszahelyezte a hatalomba a tálibok által megvert hadurak és bűnözők egy részét, akik a kilencvenes években polgárháborúba taszították az országot, és emberek tízezreinek halálát okozták. A tálibokat, akiknek bázisa a dél- és kelet-afganisztáni törzsi területeken, illetve Pakisztánban van, nem sikerült sem teljesen felszámolni, sem beépíteni az új rendbe.
A helyzet 2005 után tovább romlott: a tálibok, illetve az új rend más ellenfeleinek ellenállása számottevően fokozódott. Tavaly mintegy kilencezer ember veszítette életét a harcokban, amelyek elsősorban az ország déli és keleti részén folynak, de kezdenek kiterjedni a korábban stabil északnyugati részekre, illetve a főváros közvetlen környezetére is. Az elmúlt két évben az ellenállás irreguláris formát vett fel, vagyis elsősorban bombatámadások, hirtelen rajtaütések és öngyilkos merényletek jellemzik, nem pedig nyílt hadviselés.
Az ellenállást erősíti a kormány és a rendőrség korrupciója, a kábítószer-termelés és -kereskedelem (Afganisztánból származik a világ összes ópiumának több mint kilencven százaléka), a külföldi katonák gyakran túl határozott fellépése, az afgánokat megosztó etnikai ellentétek, továbbá a tény, hogy a lázadók egy része, elsősorban a tálib mozgalom kemény magja, ideológiai alapon elutasít mindenfajta együttműködést a nemzetközi erőkkel és az új afgán kormánnyal.
Ajánlat
- Csendben gyászolnak az iraki magyarok
Afganisztán fordulópontonOlvassa el az [origo] helyszíni riportjait Afganisztánról!
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Meghalt egy magyar katona Afganisztánban magyar idő szerint reggel hét órakor. A Baglan tartományban szolgáló magyar újjáépítési csoport tűzszerész részlege egy út mellett elhelyezett robbanószerkezethez vonult ki, hogy azt a hatóságok kérésére hatástalanítsa. A szerkezet felrobbant, a katona ekkor lelte halálát.
A tűzszerész főtörzsőrmester akkor vesztette életét, amikor megpróbálta kiemelni az elásott szerkezetet - derült ki azon a videokonferencián, amelyen az eset részleteiről jelentett Szekeres Imre honvédelmi miniszternek Simon Attila ezredes, az afganisztáni magyar újjáépítő egység parancsnoka.
Az ezredes szerint kedd hajnalban kaptak bejelentést, hogy házi készítésű pokolgép robbant fel egy teherautó alatt. A helyszínt egy amerikai járőr biztosította, aki a magyar tűzszerészek segítségét kérte. A helyszínt átvizsgáló magyarok megállapították, hogy a felrobbant bombán kívül van még egy másik, úgynevezett másodlagos robbanószerkezet is az út alatt elásva. Ezt a tűzszerészek robotja kiásta, ám túl nehéz volt, és nem tudta kiemelni. Ezért kellett odamennie a a 30 éves Kovács Gyula főtörzsőrmesternek. Az eset további körülményeinek vizsgálata még folyik.
Hajdú Gábor ezredes, a tűzszerészek parancsnoka a honvédelmi tárca délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a katona halálát okozó bomba legalább 25 kilós volt, a robbanás helyén komoly kráter keletkezett. A detonációban nem sérült meg a helyszínen tartózkodó 2 segédtűzszerész, valamint a 2 sofőr. A katonák először egy speciális robottal próbáltak hatástalanítani a bombát, mivel ez nem vezetett eredményre, ezért kénytelenek voltak maguk hozzányúlni a pokolgéphez.
A posztumusz hadnaggyá előléptetett szeghalmi katonáról Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője azt mondta: 2005-ben lett első osztályú tűzszerész, soron kívül kétszer léptették elő. Számos speciális képességet biztosító tanfolyamon vett részt. Kovács Gyulát Szekeres Imre honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította. Bocskai elmondta: az elhunyt katona hozzátartozóit személyesen keresték meg. A gyászhírt közlő katonát egy pszichológus is elkísérte. Kovács Gyulát június 17-én temetik Szeghalmon - mondta Macsári József, a település polgármester az MTI-nek.
Az afganisztáni magyar újjáépítési csoportban dolgozó kilenc magyar tűzszerészt - akiknek az a feladatuk, hogy úgynevezett improvizált robbanószerkezeteket derítsék fel és hatástalanítsák - kedden visszarendelték a táborba - közölte Bocskai. A táborban gyásznapot rendeltek el, a katonákkal pszichológus és tábori lelkész foglalkozik.
Különösen veszélyes
Az improvizált robbanószerkezetek azért különösen veszélyesek, mert ezek nagyon különböznek a szabvány katonai eszközöktől - magyarázta az [origo]-nak Tari János, aki korábban a rendőrség tűzszerészeti kiképzéseit vezette. A szabvány eszközöknek ismert a felépítésük, így a tűzszerész tudja, hogyan kell hozzájuk nyúlni, az improvizált robbanószerkezeteknél azonban nem lehet biztosra menni.
"Egy ügyes műszerész bármilyen rafinált indítószerkezetet össze tud rakni" - mondta. Kérdésünkre hozzátette, a képzéseken azt tanítják a tűzszerészeknek, hogy ha ilyen eszközzel kerülnek szembe, akkor először mindig nézzék meg, van-e rajta antenna, az ugyanis azt jelzi, hogy távolról is fel lehet robbantani. A másik alapelv az - folytatta Tari -, hogy a robbanószerkezethez mindig csak egy embert küldenek oda, így minimalizálva a veszteséget tragédia esetén.
A Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka, Hajdú Gábor mérnök ezredes korábban az MTI-nek azt mondta, hogy nagyon komoly vizsgakövetelményeket támasztanak a tűzszerészekkel szemben, és minden évben vizsgázniuk kell. Hajdú szerint "minden nap, minden egyes feladat veszélyes, nincs rutinmunka, még a legkisebb eszköz megsemmisítése is óriási veszéllyel jár, és teljes embert kíván".
Nézze meg, hogyan értékelte a parancsnok a katona halálát!
"Szekeres Imre honvédelmi miniszter intézkedett az eset kivizsgálásáról. Havril András vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a szükséges intézkedéseket megtette" - áll a minisztérium közleményében. A honvédelmi miniszter tájékoztatta a balesetről a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, valamint az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökét és a parlamenti pártok frakcióvezetőit.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felhívta a meghalt magyar tűzszerész családját telefonon, és részvétét fejezte ki. Erről Daróczi Dávid kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t. Az eset miatt részvétüket fejezték ki a parlamenti pártok is. A köztársasági elnök táviratban fejezi ki részvétét az Afganisztánban kedden elhunyt magyar katona hozzátartozóinak - közölte Wéber Ferenc, az államfő hivatalának sajtófőnöke.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?