Év végéig megtizedelődnek a játszóterek

Vágólapra másolva!
Nincs pénze az önkormányzatok egy részének arra, hogy az uniós követelményeknek megfelelően korszerűsítsék a játszótereket, ezért várhatóan az elavult parkok többségét megszüntetik év végéig - számolt be róla a Magyar Nemzet. A településeknek lenne lehetőségük támogatásra pályázni, de sokszor a forráshiány miatt nem tudják teljesíteni az ezekben kikötött feltételeket.
Vágólapra másolva!

Várhatóan megszűnik számos játszótér év végéig, mert nagy részüket nem tudták átépíteni az önkormányzatok az európai uniós követelmények szerint - írja a hétfői Magyar Nemzet. Főként olyan kisebb települések maradhatnak játszótér nélkül, ahol nem tudták teljesíteni a feltételeket a hazai és uniós pályázatokhoz, melyekkel támogatást kaphattak volna az elavult és balesetveszélyes eszközök lecserélésére. Ilyen feltétel többnyire, hogy az önkormányzat vállalja a köztéri parkok és épületek felújítását is, de erre sokszor nincs forrás. Nagymaros polgármestere a napilapnak azt mondta: már a tenderek folyamatos figyelése is nehézséget okoz.

Megpályázható támogatások most is elérhetők: köztéri játszóterek felszerelésére jelenleg két tender ad lehetőséget a Közép-Magyarországi régióban, és a földművelési minisztérium vidékfejlesztési pályázatai is használhatók erre a célra is, melyek várhatóan nyáron vagy ősz elején jelennek meg. Volt már példa arra is, hogy a játszótérépítést civil szervezetek vagy cégek támogatásával oldották meg.

Győrött és Szegeden is felszámolják a régi játszóterek nagy részét, de mindkét városban épültek korszerű új parkok - igaz, kevesebb játszótér marad, mint amennyi volt. A szabályos játszótér kialakítása 10-40 millió forintba kerül, és a kötelező karbantartásra is el kell különíteni pénzt. A nagyobb városokban a játszóterek fenntartására több százmillió forintot is kellhet költeni évente.