Adócsalásért ítéltek el egy volt helyettes államtitkárt

Vágólapra másolva!
A hivatali befolyással üzérkedés bűntette alól felmentette, adócsalás miatt azonban 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal egykori humánpolitikai helyettes államtitkárát.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség azzal vádolta Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal humánpolitikai helyettes államtitkárát, hogy ötmillió forintot vett át Kulcsár Attilától azt ígérve, hogy elintézi a rendőrségen, hogy ne induljon nyomozás a brókerügyben. Az ügyészség ellenőrizte a bankszámlákat, és olyan bizonyítékokat talált, amelyek szerint Kodela további 50 millió forintot kapott Kulcsár Attilától, és ez után nem fizetett adót.

A hivatali befolyással üzérkedés bűntette alól felmentette Kodelát a Fővárosi Bíróság, de adócsalás miatt egy év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélték első fokon.

Kodela Lászlót 2003 áprilisában mentették fel helyettes államtitkári beosztásából, pályafutását a Magyar Hivatalos Közlönykiadó elnök-vezérigazgatójaként folytatta.