Meglett a Kenyából hazahozott magyar lány egyik testvére

Vágólapra másolva!
A bicskei táborban élt az egy kenyai menekülttáborból hazahozott magyar állampolgárságú lány egyik testvére, Alexander. Egy másik testvére, Béla, állítólag még mindig a kenyai táborban van - írja a Népszabadság. A lány stewardess szeretne lenni, ha megtanult magyarul.
Vágólapra másolva!

A bicskei táborban lett meg a kenyai magyar lány egyik halottnak hitt testvére - írja a Népszabadság. Az édesapja révén magyar állampolgárságú Németh Samirát szerdán menekítette haza a Külügyminisztérium és a Baptista Szeretetszolgálat egy kenyai menekülttáborból, ahova Szomáliából került. Állítólag egyik testvére, Német Béla ma is a tábor lakója. Róla már értesítették a nairobi magyar nagykövetséget.

Kiderült közben, hogy másik, eddig halottnak hitt testvére, Alexander él, és a bicskei menekülttáborban van. A lap szerint a fiú azóta már meg is kapta a határozatot arról, hogy magyar állampolgár.

A lány édesapja, Németh Lajos az '50-es években hagyta el Magyarországot, szolgált az idegenlégióban, majd megszökött, és Szomáliában telepedett le. 2001-ig háborítatlanul élt, de akkortól egyre több támadás érte bőrszíne miatt. Családja akkor esett szét, amikor a férfi 2005-ben rablógyilkosság áldozatává vált - lánya szerint bőrszíne miatt ölték meg.

A férfi halálát megelőzően több alkalommal is a magyar hatóságokhoz fordult: maga és gyermekei számára kért segítséget. 1991-től kezdve négy levelet küldött a nairobi magyar nagykövetségre, de a baptisták szerint már a '60as években is kapcsolatba lépett a külképviselettel. Leveleiben pénzsegélyt, majd élelmet kért és kapott, 1997-ben fiát szerette volna Magyarországra juttatni, de nem sikerült. Utolsó, 2004-ben írt levelét már nem tudta elküldeni.

Lánya meg akar tanulni magyarul, és stewardessként szeretne majd dolgozni - írja a Népszabadság.