Nem haladt az OKM és a református egyház egyeztetése

Vágólapra másolva!
Memorandumot adott át az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) képviselőinek hétfőn a Magyarországi Református Egyház (MRE) delegációja; az oktatási normatíva jogi szabályozásában hiányolják az állam és az egyházak közötti érdemi tárgyalásokat - közölte Papp Kornél, a zsinat oktatási irodájának vezetője.
Vágólapra másolva!

A dokumentumban, amelyet Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke írt alá, az szerepel, "a 2006. június 28-án Hiller miniszter úrtól átvett közoktatási kiegészítő támogatás kiszámításával kapcsolatos előterjesztés egyeztetése az elmúlt, lassan 2 esztendőben nem haladt". Úgy fogalmaztak: "2007. április 16-a, az utolsó érdeminek mondható egyeztetés óta nem kapott egyházunk egyetlen felvetésére sem érdemi visszajelzést".

A memorandumban elfogadhatatlannak nevezték, hogy kormányrendelet szintjén szabályozná az állam a közoktatási kiegészítő normatívát. Ezzel kapcsolatban utaltak arra, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése törvényi szintű szabályozást tart megfelelőnek.

Az egyház szakértői egyúttal kérték az OKM-et, hogy "mihamarabb folytatódjon a szükséges szakértői egyeztetés", kifejezetten szakmai alapon, ennek során érdemi választ várnak a tárca szakértőitől.

Az MRE kiemelte: az egyház érdekelt "a hatályos törvények adta kereteken belül az egyenlő finanszírozás elvére építő, az átláthatóságot és a nyomon követhetőséget szem előtt tartó szabályozás kialakításában".

Hozzátették, hogy az ÁSZ jelentését, ami az OKM-nek 2,7 milliárd forint megfizetését irányozta elő az egyházi iskolák számára, mindenképpen figyelembe kell vennie a kormányzatnak.

Papp Kornél elmondta: az oktatási kormányzat június 18-án elektronikus levélben jelezte az egyházi iskolafenntartóknak, hogy június 20-ára a rendelet tervezetéről egyeztetést kezdeményez, ehhez a tárgyalási anyagot június 19-én délután küldték ki. A tárgyalás végül hétfőn, vagyis 23-án jött létre, ezen viszont a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház nem vett részt - közölte.

A számvevőszék június 4-én nyilvánosságra hozott jelentésében miniszteri hatáskörbe utalt személyi felelősségre vonást javasolt, mert 2005-2006-ban a közoktatási kiegészítő támogatás számítása nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az ÁSZ álláspontja szerint ez csaknem 2,7 milliárd forint elmaradt állami támogatást jelent.