Medián: A többségnek nem tetszett Orbán beszéde

Vágólapra másolva!
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett Medián-felmérésből.
Vágólapra másolva!

A lap keddi számában közölt, 1 200 ember személyes megkérdezésén alapuló felmérés szerint az Orbán-beszédből kiszivárgott részleteket a megkérdezettek többsége helytelenítette. A legnagyobb elutasítást az a javaslat kapta, amelyet azóta fideszes és kereszténydemokrata vezetők is igyekeztek finomítani, vagyis hogy reálértéken fagyasszák be a nyugdíjakat. Valamivel kisebb mértékben, de általában azt is helytelenítenék a válaszadók, ha a Fidesz kormányra kerülésével felülvizsgálnák - s ha szükséges, leállítanák a nagy állami beruházások egy részét.

A Fidesz első embere a jelek szerint hibát követett el a nyugdíj befagyasztásával és néhány nagyberuházás átvilágításával esetlegesen a munkálatok átmeneti leállításával, mert az emberek jelentős részét komolyan meg lehet ijeszteni a gazdasági megszorítások rémével. A válaszadók jelentős része egyáltalán nem ebben látja a kiutat a gazdasági nehézségekből: a relatív többség, tehát minden második ember úgy véli, az ország helyzetének javításához nincs szükség megszorításokra.

Ezt a nyugdíjasok majdnem fele így gondolja, a fiatal demokraták szavazói közül pedig még többen, tízből hatan utasítják el, hogy további megszorításokkal igyekezzenek az ország helyzetén javítani.