[origo] itthon

100
90

Gyerekek dolgoznak az M7-es építésén

MTI|2008. 07. 04., 9:40|

A Zalai Hírlap szerint több gyerek dolgozik az M7-es építésén a megyében. Zalakomár jegyzője megerősítette: tudnak a gyerekmunkáról, de amíg az iskoláskorúak nem tesznek tanúvallomást, nem tehet semmit a rendőrség.

JÁTSSZ ONLINE!

Több gyerek is dolgozott és most is dolgozik az M7-es Zalakomár és Nagykanizsa közti szakaszának építésénél - írta pénteki számában a Zalai Hírlap. Az iskoláskorúak nagy részét Zalakomárból toborozzák, munkájukért napi kétezer forintot fizetnek.

Egy zalakomári édesapa szerint a gyermekeket egy helyi férfi bírja rá őket a munkára, aki ezen kívül lopásra is ráveszi őket. Az édesapa állítását Rontó Károly, a falu jegyzője megerősítette. "Ő is, de még a rendőrség is tisztában van vele, hogy kik végeztetik el e piszkos munkát a fiatalokkal, ám amíg a gyerekek nem tesznek tanúvallomást, addig az ő kezük is meg van kötve" - mondta a lapnak.

A jegyző beszélt arról is, hogy az autópálya-építés óta sokan költöztek Zalakomárba, főként Borsod megyéből. Nagy részük a munka reményében ment Zalába, többen alvállalkozóként dolgoznak a sztrádaépítésen. Jelenleg hatvan olyan cég van, amely részt vesz a munkálatokban, de a vállalkozói tevékenység után a felszólítás ellenére sem fizetnek iparűzési adót - közölte a Zalai Hírlap.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »