Előzetesben maradnak a gyújtógató pátkai polgárőrök

Vágólapra másolva!
Két hónappal meghosszabbítja a Fejér Megyei Bíróság a Molotov-koktélos támadással gyanúsított három pátkai polgárőr előzetes letartóztatását. A bíróság a hosszabbítást azzal indokolta, hogy tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, esetleg attól is, hogy hasonló bűncselekményt követnek el.
Vágólapra másolva!

Két hónappal meghosszabbította a Fejér Megyei Bíróság a Molotov-koktélos támadással gyanúsított három pátkai polgárőr előzetes letartóztatását - közölte kedden a bíróság szóvivője. Gieszné Boda Orsolya elmondta: a 30 napos előzetes fogvatartást követő meghosszabbítást arra hivatkozva rendelték el, hogy tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, esetleg attól is, hogy hasonló bűncselekményt követnek el.

Pátkán még június 3-ára virradóra Molotov-koktélt dobtak három, romák lakta házra. Az egyik épület gyerekszobájában tűz keletkezett. Bár a támadásban senki nem sérült meg, a gyújtogatás után kialakult dulakodásban egy ott lakó férfi megsérült. A támadással három helybeli polgárőrt több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. Egyikük - a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint - részletes, a másik két gyanúsított szerepét is feltáró, beismerő vallomást tett.

Az 1600 lelkes községben - ahol 130-140 roma család él - ezt követően ötszázan írták alá azt a petíciót, amelyben kijelentették: hisznek a polgárőrök ártatlanságában, mindaddig, míg azt "megdönthetetlenül" nem cáfolják meg. A képviselő-testület kiáltványban rögzítette, hogy meg kell védeni a falu nyugalma felett őrködő civil szervezetet és annak tagjait, a község lakói pedig gyűjtést indítottak a polgárőrök családjának támogatására.

Az esetet követően a helybeliek elmondták: nem általában a romákkal van gondjuk, hiszen többségükkel évtizedek óta békében együtt él a falu, hanem a roma közösség néhány deviáns magatartású, garázda, a magántulajdont nem tisztelő tagjával.