Loptak a melegfelvonulást biztosító kordonokból

Vágólapra másolva!
Csak a kordonok bérlése csaknem 5 és fél millió forintjába került a rendőrségnek a szombati melegfelvonulás biztosításánál. Ráadásul előfordulhat, hogy még egy számlát kap majd a BRFK, a melegek felvonulása ellen tiltakozók ugyanis több helyen megrongálták a fémkordonokat, sőt, el is vittek a 3,5 méteres elemekből.
Vágólapra másolva!

Párhuzamosan, több sávban végigkordonozta a rendőrség az Andrássy utat, de fémkordonokat kellett felállítani a Deák téren és a Városligetnél is a szombati Meleg Méltóság Menetének biztosítása érdekében. A fémkordonok bérlése 5,4 millió forintba került - közölte az [origo] kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az út hosszában felállított kordonokkal akadályozták meg, hogy az egymással szemben haladó melegfelvonulás és az ellenük tüntetők összetalálkozzanak.

A fémkordonokat kölcsönző Kerítésrendszerek Kft.-nél röviden annyit közöltek, hogy 2000 darab, 3,5 méter széles mobilkerítés-elemet használtak fel a szombati rendezvénynél. Ez azt jelenti, hogy 7 kilométernyi kordon védte az ellentüntetők és dobálók ellen a felvonulókat. A cég szerint a rendőrség a legolcsóbb típust választotta a céggel kötött különmegállapodás alapján.

A károkat azonban még csak most mérik fel. Több helyen ugyanis megrongálták a fémelemeket, de a cég munkatársa szerint volt, aki "szuvenírként haza is vitt belőle". Eltűnt több műanyag láb is.

A július 5-én lezajlott fővárosi rendezvény során több helyen be kellett avatkozniuk a rendőröknek, mert a menet résztvevőit, az újságírókat és a rendőröket is tojásokkal, kövekkel, üvegekkel dobálták. Több ellentüntető a kordont rázta dühödten, amikor a melegek elvonultak előtte, több helyen pedig fel is borogatták a fémelemeket. Összesen 57 embert állítottak elő szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetése miatt.