Biztonsági céget alapítottak Magyar Gárda Kft. néven

Vágólapra másolva!
Miközben még tart a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per, az egyesület egyik alapítója új, biztonsági céget hozott létre Magyar Gárda Kft.-t néven - írja a Népszabadság. A személybiztonsági és oktatási tevékenységet folytató vállalkozást már be is jegyezte a cégbíróság.
Vágólapra másolva!

Már nem csak egyesület a Magyar Gárda: a szervezet egyik alapítója, Schön Péter új céget hozott létre Magyar Gárda Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Kft. néven - írja a Népszabadság. A cégbíróság már bejegyezte a május végén létrehozott, félmillió forint jegyzett tőkével rendelkező kft.-t, amelynek Schön az ügyvezetője és tulajdonosa. A társaság fő profilja a személybiztonsági tevékenység, de foglalkozhat szakmai középfokú oktatással, sport, szabadidő és kulturális képzéssel is. A lap szerint a cég tevékenységi körébe felvette a nyomozást, valamint a könyv- és a napilapkiadást is.

Schön Péter az elmúlt hetekben egy másik céget is alapított: szintén félmillió forint jegyzett tőkével létrehozta a Terran Group Informatikai és Biztonságtechnikai Kft.-t, amelynek fő tevékenysége a számítógép- és szoftver-kiskereskedelem, de foglalkozhat nyomozással és követelésbehajtással is.

A lap egyelőre nem tudta meg, hogy a tulajdonoson, és a cégnéven kívül van-e más összefüggés a vállalkozások és a Magyar Gárda között, illetve, hogy milyen munkákra számítanak. Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik elnöke azt nyilatkozta, hogy a kft.-vel kapcsolatban Schön adhat felvilágosítást, őt azonban nem sikerült elérni. A Fővárosi Bíróságon szeptemberben fog folytatódni a Magyar Gárda Egyesület föloszlatásáról szóló per.