Kizárták az MSZP-ből az ÉFP hajdú-bihari vezetőit

Vágólapra másolva!
Kizárt az MSZP-ből az Ésszerűség és Felelősség Platform (ÉFP) hajdú-bihari elnökségének négy tagja közül hármat, köztük az elnököt, a párt debreceni etikai bizottsága. A politikusokat, akik a kizárást nem vették tudomásul egy, a párton belül vitatható nyilatkozatukért zárták ki.
Vágólapra másolva!

A kizárás hivatalos indokairól nem adtak információt, de vélhetően hozzájárult a szervezetnek az a közleménye, amelyben azt írták: "meggyőződésünk, hogy a 24. órában vagyunk. Az MSZP és ezzel a magyarországi baloldal léte a tét. Senki ne ringassa ábrándokba magát, ha nem cselekszünk, a semmiért áldozzuk fel magunkat. Valódi áttörést a reformok terén nem hozott, s nem is fog már hozni a miniszterelnök-pártelnök jelenlegi politikája." Az ÉFP hajdú-bihari szervezete úgy látja, hogy az MSZP számára nincs más kiút, csak új, hiteles baloldali politika, hiteles vezető képviseletével.

Az MSZP debreceni elnöksége ezt követően levélben fordult az ÉFP hajdú-bihari szervezetéhez, amelyben kifogásolták nyilatkozatait és állásfoglalásait, és felkérte a platform tagjait, hogy tartózkodjanak attól, ami - szerintük - már túlmutat az MSZP szabad véleménynyilvánítási keretein. Ezt a levelet eljuttatták az MSZP országos elnökének is.

Sarkadi Zsolt nehezményezte, hogy a pénteken zárt ajtók mögött meghozott határozatról a sajtó munkatársaitól értesült, és kijelentette, hogy továbbra is az MSZP tagjainak tekintik magukat, mindaddig, amíg az utolsó jogorvoslati fórum is ki nem mondja a kizárásukat.