Nem mehetnek még haza a viharkárosultak

Vágólapra másolva!
Még nem tudott hazatérni otthonába sok bogácsi, mert a hétfői viharban megrongálódott házaik nem biztonságosak. Többségüket a helyi iskolában szállásolták el. A korábbi ítéletidőben súlyos károkat szenvedett Edelény állami gyorssegélyt kap.
Vágólapra másolva!

Továbbra is a helyi iskola tantermeiben és a tornacsarnokban töltik az éjszakát azok a bogácsiak, akiknek a háza nem biztonságos, mert a hétfői vihar megrongálta - mondta a település polgármestere, Verhóczki Sándor. Hétfőn 79-en aludtak az önkormányzat által biztosított szálláson, ahol tisztálkodási helyet alakítottak ki, és meleg vacsorát is biztosítottak.

A polgármester korábban arról számolt be, hogy csaknem száz embert kellett kiköltöztetni otthonából, mert megrongálta házaikat a zivatar. Többségük az önkormányzat szállásán töltötte az éjszakát, a többiek rokonoknál, ismerősöknél laktak. A hétfői vihar fákat és villanyoszlopokat döntött ki Bogácson, és mintegy háromszáz házban keletkezett kár.

Edelény megkapta a gyorssegélyt

Harmincmillió forint gyorssegélyt utal a Borsod megyei Edelényben egy korábbi viharban keletkezett károk rendezésére az önkormányzati minisztérium - mondta kedden a település polgármestere, Molnár Oszkár, akit a gyorssegély összegéről és utalásáról kedd délután telefonon tájékoztatott Gyenesei István önkormányzati miniszter. A polgármester egy hete fordult segítségért a tárcához, Minden bizonnyal pénzt közvetlenül kézhez egyetlen károsult sem fog kapni, az önkormányzat koordinálja majd a helyreállítási munkálatokat - tette hozzá a település vezetője.

Az önkormányzati tulajdonú épületekben tízmillió forintos kár keletkezett, a 225 magántulajdonú ingatlanban pedig, amelyeknek tulajdonosai jelezték a polgármesteri hivatalban az igényüket, mintegy 43 millió forint kár esett.