Fellebbez a XII. kerület a turul védelmében

Vágólapra másolva!
A XII. kerületi turulszobor lebontásáról szóló közigazgatási hivatali határozat felfüggesztését és felülbírálását kéri a Fővárosi Bíróságtól a helyi önkormányzat - írja a szerdai Magyar Nemzet. A határozat értelmében napokon belül le kell bontani a három éve engedély nélkül épült szobrot.
Vágólapra másolva!

Bíróságon támadja meg a XII. kerület a közigazgatási hivatal határozatát a turulszobor lebontásáról - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Váczi János, Pokorni Zoltán kerületi polgármester sajtófőnöke. A Népszabadság kedden számolt be róla, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási hivatal nem hagyta jóvá a szobor fennmaradási engedélyét, és emiatt az építményt haladéktalanul le kell bontani. A határozat végrehajtásával a közigazgatási hivatal az eddig eljáró I. kerület helyett a IX. kerületi jegyzőt bízta meg.

A XII. kerületi önkormányzat most fellebbezést nyújt be a Fővárosi Bírósághoz. Azt kérik, hogy bírálja fölül a bíróság a közigazgatási hivatal határozatát, és addig is függessze fel azt. Eközben az I. kerületi jegyző visszautasította a közigazgatási hivatal vádját, miszerint törvénysértést követett volna el a szobor fennmaradási engedélyének kiadásával.. Szerinte ő olyan körülményeket is figyelembe vett, amelyekről a lebontásról márciusban jogerős ítéletet hozó Fővárosi Bíróság még nem tudott az eljárás alatt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetője, Novák Előd azt mondta a Magyar Nemzetnek: ha kell, akár több ezer embert mozgósítanak a szobor lebontásának megakadályozására.