Kisgyerekek dúlták fel a karcagi temetőt

Vágólapra másolva!
Hat és tizenkét év közti gyerekek rongálták meg a karcagi református temető sírjait. Azt mondták, heccből rúgták le a síremlékekről a vázákat. Tettükért életkoruk miatt nem büntethetőek, a családvédelmi szolgálat foglalkozik az esettel.
Vágólapra másolva!

Négy gyerek - a legfiatalabb hatéves, a legidősebb tizenkettő - rongálta meg a sírokat a karcagi református temetőben a közelmúltban, tettüket, elmondásuk szerint, "heccből" követték el - közölte pénteken a város rendőrkapitánya, Csík Róbert. A gyerekek 18 sírról rángatták és rugdosták le a betonból, illetve márványból készült vázákat, amelyek közül több összetört.

A rendőrök a síroknál talált kisméretű lábnyomokból már sejtették, hogy gyerekek voltak a rongálók. A négytagú csapat eredetileg egy tóhoz indult fürdeni, és a temetőn áthaladva egyikük lerúgta egy sírról a vázát, mire a többiek is hasonlóan cselekedtek. A négy gyerekből hárman testvérek, életkoruk miatt nem büntethetők. Karcag rendőrkapitánya elmondta: átadták a családvédelmi szolgálatnak az esetet, a szervezet teszi meg a gyermekvédelmi intézkedéseket.

Tavaly tavasszal Törökszentmiklóson gyaláztak meg 52 sírt a református temetőben, ledöntötték a fejrészt, a rajtuk lévő díszeket, kelyheket és vázákat törtek le. A rendőrségnek akkor is sikerült elfogni a rongálást elkövető három tizenéves fiút.