[origo] itthon
Nyomoz az FBI a HM tankszállítója után
--|2008. 07. 18., 7:00|Utolsó módosítás:2008. 07. 18., 9:23|Nyomoz az FBI annak a fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amelyik 2005-ben a közvetítőként részt vett magyar harckocsik iraki adományozásában - írja a Magyar Nemzet. Az amerikai üzletembert, egykori politikust azzal gyanúsítják, hogy cége terroristákat támogató országokba is szállított fegyvert. A magyar honvédelmi tárca szerint a harckocsik adományozásánál az amerikai fél választotta ki közreműködőként ezt a céget.
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak az amerikai fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amely 2005-ben részt vett 77 darab magyar T-72-es harckocsi Irakba juttatásában- írja a Magyar Nemzet. A Defense Solutions nevű cég vezetőjét, Curt Weldon volt republikánus szenátort azzal vádolják, hogy még politikusként visszaélt hatalmával, illetve orosz közreműködéssel olyan államokba is szállítottak fegyvert, amelyeket terroristák támogatásával vádolnak.
2005-ben Juhász Ferenc volt a honvédelmi miniszter, amikor a magyar kormány megajándékozta a 77 darab harckocsival az iraki haderőt. Az ügyletben az amerikaiak által választott közreműködő cég a Defense Solutions volt, amely az ingyen adott járműveket több százezer dollárért felújíttatta a honvédelmi tárca száz százalékos tulajdonát képező HM Currus Zrt.-vel.
A lap szerint akkoriban a honvédelmi tárca azzal magyarázta a közvetítő cég igénybe vételét az adományozásnál, hogy erre a bizonytalan iraki helyzet, és az ottani amerikai jelenlét miatt szükség van. A közvetítő cég vezetője ellen indult FBI vizsgálatot a minisztérium sajtóosztálya nem kommentálta, annyit mondtak, hogy a Defense Solutionst az amerikai kormány választotta ki, a céggel a magyar fél nem állt közvetlen kapcsolatban.
2005-ben nyilvánosságra kellett volna hozni a magyar harckocsik Irakba juttatásának pontos körülményeit, hogy később ne lehessen belőle félreértés - reagált Szekeres Imre a Magyar Televízió Napkelte című műsorában pénteken a megjelent sajtóhírre. Többször el kellett volna mondani, hogy Iraknak adtuk át a páncélosokat, az amerikai kormány fizette rendbehozatalukat, és nem mi választottuk ki azt a céget, amely ezt bonyolította - tette hozzá a miniszter, aki szerint a cégvezető elleni nyomozás teljesen független a magyar harckocsik szállításától.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?