Nem ismétlik meg Gyurcsány fiának érettségijét

Vágólapra másolva!
Nem talált olyan törvénysértést Gyurcsány Ferenc kormányfő fiának érettségijével kapcsolatban az Oktatási Hivatal (OH), amely indokolná az eredmény megsemmisítését, bár volt több szabálytalanság is - mondta az [origo]-nak Bakonyi László, a hivatal elnöke. Az OH három szülő panaszára kezdett vizsgálódni. A szülők szerint kivételeztek a tanárok a fiúval, aki tovább dolgozhatott a feladatokon a speciális tanrendű iskolában, miközben más nem kapta meg ezt a lehetőséget. Az egyik szülő azt mondta az [origo]-nak, megdöbbentette, hogy a hivatal lezártnak tekinti az ügyet.
Vágólapra másolva!

"Az Oktatási Hivatal nem talált olyan törvénysértést, amely indokolná az érettségi vizsga eredményeinek megkérdőjelezését vagy megsemmisítését" - olvasható a hivatal hétfő délelőtti közleményében. Emellett ugyanakkor szabálytalanságot is feltárt a vizsgálat - mondta el az [origo] kérdésére Bakonyi László, a hivatal elnöke.

Bakonyi szerint az egyik ilyen, hogy fel kellett volna kérni a szülői szervezetet, vegyen részt az érettségi szervezésében, de ezt nem tette meg a speciális tanrendű Montessori Alapítványi Iskola. Az írásbeli vizsga szervezésekor is történtek hibák, valamint a jegyzőkönyvek kitöltésénél, és a szülői kérelmek kezelésénél is. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "mindezek nem befolyásolták az érettségi eredményét".

A Montessori idei érettségi vizsgájával kapcsolatban három szülő kifogásolta a lebonyolítás körülményeit, ezt követően indult vizsgálat. A panaszosok szerint kivételeztek az érettségin Gyurcsány Ferenc fiával.

A fiú osztálytársainak szülei azt állították korábban az [origo]-nak, hogy a kormányfő fia tovább dolgozhatott az érettségi feladatokon. Azt a szülők is elismerték, hogy az érettségi eljárás szerint bizonyos esetekben erre van lehetőség, ugyanakkor azt sérelmezték, hogy a fiú egyik osztálytársa annak ellenére sem kapta meg ezt a lehetőséget, hogy egy orvosi szakvélemény is ezt javasolja számára.

A szülők szerint egyéb szabálytalanságok is történtek Gyurcsány fiának érettségije körül, például a jegyzőkönyvben nem tüntették fel a fiúnak felkínált pluszlehetőséget, emiatt indult vizsgálat. Bakonyi szerint ez valóban hiba volt, a Gyurcsány-fiú osztálytársának azonban kötelezően nem kellett biztosítani a plusz időt, az csak lehetőség.

Az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgálat során meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is. Az OH szerint a panaszos szülők részt vettek a vizsgálat folyamatában, és a keletkezett iratokba is belenézhettek.

A panaszos szerint nincs lezárva az ügy

"Megdöbbentem. Most elég dühös vagyok" - kommentálta az egyik panaszos szülő [origo]-nak, a hivatal közleményét, amely a vizsgálat eredményét közölte. A névtelenséget kérő szülő szerint - aki a három panaszos egyike - nekik kellett volna elsőként megkapniuk az OH vizsgálati eredményét, amit ő megkérdőjelez.

A szülő azt mondta, péntek délután adták fel a hivatal eddigi vizsgálataival kapcsolatos észrevételeiket, panaszaikat, ami "hétfő reggelig kizárt, hogy egyáltalán megérkezett hozzájuk". Szerinte emiatt "még nincs lezárva az ügy". Bakonyi ugyanakkor közölte: emailben is megkapták az észrevételeket, és áttanulmányozták azokat a közlemény kiadása előtt.

A szülő - aki többször hangsúlyozta, hogy "ez nem politikai ügy" - azt állította, az OH megszegte a velük kötött egyezségét azáltal, hogy nyilvánosságra hozta vizsgálati eredményét. A panaszos szerint ugyanis abban állapodtak meg, hogy egyik fél sem közöl semmit a nyilvánossággal, amíg teljes mértékben le nem zárják az ügyet. A szülő közölte: emiatt kedd délután nyilvánosságra hozzák, hogy szerintük milyen törvénytelenségek történtek az érettségin. Bakonyi szerint nagy volt rajtuk a nyomás a nyilvánosság részéről, ezért siettek a közlemény mielőbbi kiadásával.