Draskovics érte el a melegfelvonulás engedélyezését

Vágólapra másolva!
Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint az ő érveinek hatására engedélyezte végül a rendőrség a július 5-i melegtüntetést. Az Andrássy útra tervezett felvonulást először a közlekedés akadályozására hivatkozva nem engedélyezte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A rendőrség Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter érveinek hatására döntött úgy, hogy bár eredetileg megtiltotta a július 5-i melegfelvonulást, néhány órával később mégis tudomásul vette azt. Erről Draskovics beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön reggel.

Draskovics szerint nem politikai nyomásgyakorlás történt, hanem mint a rendőrség működésért felelős miniszter, felhívta a rendőrség figyelmét arra, hogy a közlekedés akadályozására való hivatkozással korlátozták a gyülekezéshez való jogot. A miniszter emlékeztetett rá: amikor a rendőrség megtiltotta a melegfelvonulást az Andrássy úton, akkor nem azt mondta, hogy ne vonuljanak, hanem egy másik útvonalat javasolt nekik, ami az érintetteknek nem tetszett.

A melegfelvonulást július 5-én tartották Budapesten. A felvonulás közben tüntetők támadtak a résztvevőkre és az őket biztosító rendőrökre. Az ellentüntetők utcaköveket, üvegeket, tojásokat dobáltak. A legdurvább támadások a Hősök terén és a Liszt Ferenc térnél történtek.