Ráül az MTV a Nap-kelte szerződésére is

Vágólapra másolva!
Nem lesz nyilvános az MTV szerint az a dokumentum, amellyel a köztévé kuratóriuma két évvel meghosszabbította a Nap-kelte szerződését. Az MTV csak a dokumentumban foglalt közérdekű adatokat hozza majd nyilvássogra, a szerződés teljes szövegét nem. A Nap-kelte szerződésének meghosszabbítására igennel szavaztak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok. A két fideszes delegált nem volt jelen a szavazásnál, a harmadik pedig tartózkodott.
Vágólapra másolva!

2010 végéig meghosszabbította szerdán a Nap-keltével kötött szerződését az Magyar Televízió kuratóriuma - közölte a közmédiumot felügyelő közalapítvány elnöksége. Az MTV-nek a szerződés értelmében nem kell fizetnie a produkcióért, az előállításáért és a sugárzásért. Ennek ellentételezéseként a gyártó önállóan értékesíti a műsoridőre eső reklámhelyeket.

A döntés ellen egyedül a KDNP által delegált kurátor szavazott nemmel. A Magyar Nemzet azt közölte, hogy a három fideszes delegáltból kettő nem volt jelen, a harmadik pedig tartózkodott. Az MSZP és az SZDSZ delegáltjai mellett az MDF kurátora is igennel szavazott a hosszabbításra. Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere azt mondta a Népszabadságnak: örül a döntésnek, különösen annak, hogy a Fidesz nem lépett fel a hosszabbítás ellen.

A szerződés formailag még nem létezik, a megkötés előtt ugyanis szükség volt kuratóriumi elnökség jóváhagyására. Ez történt meg szerdán. Az MTV sajtóosztálya az [origo]-val azt közölte, hogy a köztévé és a Nap-kelte közötti szerződés az aláírás után nem lesz nyilvános. A sajtóosztály szerint az MTV-nek semmilyen kötelezettsége nincs arra nézve, hogy ezt nyilvánosságra hozzák. A szerződésben foglalt közérdekű adatokat viszont majd közzéteszik, többek között az MTV honlapján - közölték.

Az MTV közpénzből működő televízió, ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet szerint több törvény is kötelezi arra, hogy a gazdálkodására vonatkozó adatokat nyilvánosságra hozza. Ilyen az elektronikus információszabadságról szóló törvény, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabály, az üvegzsebtörvény. A szerződések ennek ellenére évekig nem voltak hozzáférhetők. Március elsején lépett hatályba egy tévéelnöki utasítás az MTV által kezelt közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláról, de csak elenyésző számú szerződés adatai kerültek fel a tévé honlapjára.

Az [origo] március 4-én közérdekű adatigénylést nyújtott be a Magyar Televízióhoz: kikértük az MTV szerződéseit. 15 nappal később, mikor letelt a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabta határidő, a Magyar Televíziótól azt a választ kaptuk, hogy "az MTV közérdekű szerződései a honlapon megtekinthetők, ahonnan azok nyomtatására is lehetőség van". A Magyar Televízió honlapján jelenleg hatvan szerződésről találhatók adatok, holott a köztévé ennél jóval több szerződést köt egy évben.