Szénakazlak égnek Hajdúböszörmény határában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Több száz széna- és szalmabálából álló három óriási kazal ég egy Hajdúböszörménytől három kilométerre lévő szarvasmarhatelepen. A kazaltűzhöz délután öt órakor riasztották a tűzoltókat, amit a legmagasabb, 5-ös fokozatúnak minősítettek. A környező településekről odavezényelt 13 szerkocsival küzdenek jelenleg is a tűzoltók a lángokkal. A tűz sem embereket, sem állatokat nem veszélyeztet. Keletkezésének okát későbbi vizsgálják meg. A kazaltüzet a késő esti órákra körülhatárolták, de este tíz óra után még mindig 10 szerkocsi dolgozott az oltáson.