Vágólapra másolva!
Gorsan apad a Tisza felső szakasza, levonulóban az ár a Krasznán és a Hernádon is. A Bodrogon tartósan magas vízszintre számítanak. Sok helyen már szedik szét a töltésmagasításokat, összegyűjtik a homokzsákokat.
Vágólapra másolva!

Gyors az apadás a Tisza a felső szakaszán, a folyó tiszabecsi határszelvényében szerdán 8 órakor mindössze 108 centiméteres vízállást mértek - közölte Bodnár Gáspár, a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A folyó vízgyűjtő területén továbbra is csapadékmentes és meleg az időjárás, ami kedvez az árhullám levonulásának. Az igazgató szerint a Tisza gátjai mentén másodfokúra mérsékelhették az árvízvédelmi készültséget. A folyó Záhonynál is tetőzött már, 613 centiméteres vízmagassággal.

A határvárostól Tokaj irányában lassan még árad a Tisza, Dombrádnál és Tiszabercelnél szerdán 6 és 8 óra között egyaránt 3-3 centiméterrel nőtt a vízszint. A nyíregyházi vízügyi igazgatóság hidrológusai úgy számítják, hogy a két felső-szabolcsi településnél csütörtökön tetőzik a tiszai árhullám, 680, illetve 720 centiméter körüli vízmagassággal. A másodfokú készültség mértékadó szintje Dombrádnál 650, míg Tiszabercelnél 700 centiméter.

Bodnár Gáspár szerint a gyors apadás nyomán a víz a hét végéig visszahúzódhat a Tisza árterületén lévő tivadari, jándi és vásárosnamény-gergelyiugornyai üdülőhelyekről. A területek takarítása és fertőtlenítése után az üdülők, akiknek az árhullám érkezése előtt, a múlt szombaton el kellett hagyniuk a pihenőhelyeket, visszatérhetnek a parti létesítményekbe.

Apad a Kraszna, a Szamos, a Túr is

Apadás kezdődött a Kraszna ágerdőmajori határszelvényében is. Szerdán 8 órakor 569 centiméteres vízmagasságot mértek, ami 19 centivel volt nagyobb a II. fokú készenlét szintjénél. Kocsordnál még árad a folyó, ott csütörtökön 570 centiméterrel várják a tetőzést - 40-60 centivel magasabban a II. fokú készültség vízszintjénél. A Szamos és a Túr szintén apad a magyarországi szakaszon, készültségre, II. fokúra, már csak a Szamos gátjainál van szükség, Csenger-Olcsva, illetve Szamosbecs-Olcsvaapáti között.

Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Hernádon is. Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője szerint a Hernád alsó szakaszán ütemes, de viszonylag lassú, kétóránként 3 centiméteres az apadás. Gesztelynél szerdán 8 órakor 352 centiméteres vízállást mértek, a harmadfokú készültséget másodfokúra mérsékelték. A folyó apadásának ütemében megkezdték a helyreállítási munkákat, például visszabontják a homokzsákokból kiépített ideiglenes töltésmagasításokat, járhatóvá teszik a védekezés során igénybe vett töltéskoronákat, és begyűjtik a védelmi anyagokat, eszközöket.

Visszabontás

A korábbi legkritikusabb védekezési hely, Ócsanálos térségében is megkezdődik az ideiglenes védművek visszabontása. Itt egyes szakaszokon - a Vadász-patak lakóházak felőli oldalán - UV-álló fóliával takarják le a homokzsákos magasításokat, hogy egy esetleges későbbi árvíz esetén felkészülten várják a levonuló vizet. Az Ékövizig hét napja tartó árvízi védekezésének becsült költsége meghaladja a 150 millió forintot.

A Bodrog vízállása a következő napokban tartósan magasnak ígérkezik. Szerda reggel Felsőbereckinél 599 centiméteres, stagnáló vízállást mértek. Sárospataknál pénteken körülbelül 550 centiméterrel tetőzik az ár a folyón. A Tisza Tokaj alatti szakaszán a tetőzést a hét második felére várják. A folyó három árvízvédelmi szakasza mentén, Zemplénagárdtól a Sajó torkolatáig elsőfokú készültség van érvényben.