[origo] itthon
Magáncégek főzhetnének a katonákra
--|2008. 08. 01., 7:03|Magáncégeknek adnák a budapesti katonai helyőrségek étkeztetését - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt állítja, már el is rendelték annak a felmérését, mennyire érné meg kiszervezés, amely a külső cégeknek százmilliós bevételt hozhatna. A honvédelmi tárca azt állítja, gazdaságossági szempontok miatt vizsgálják az étkeztetés kiszervezésének lehetőségét.

Kiszervezett menzák (képünk illusztráció)
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Magántársaságoknak adnák ki a budapesti katonai helyőrségek étkeztetését - írja a Magyar Nemzet honvédségi forrásokra hivatkozva. A lap birtokába került dokumentumokból az derül ki, hogy már elrendelték a kiszervezés hatásainak vizsgálatát az érintett laktanyákban és minisztériumi objektumokban.
Így Mikita János vezérkarifőnök-helyettes megbízása alapján mind a tíz fővárosi katonai objektumban felmérik majd az étkeztetés magánkézbe adásának lehetőségeit. Annak ellenére, hogy a minisztérium korábban azt közölte: csak arra nézve készülnek gazdaságossági felmérések, hogy a tárca Balaton utcai főépületének konyháját esetleg külső cég bevonásával működtetnék a jövőben.
A Magyar Nemzet szerint ez a kiszervezés milliárdos üzletet hozhat a külső cégeknek. A lap arra is emlékeztet, hogy az elmúlt években százmilliós kiadást jelentett a helyőrségek konyháinak korszerűsítése. Katonai körökből származó értesüléseik szerint aggályos lehet a lépés biztonsági szempontból is, hiszen a felmérés során létszámra vonatkozó, és technikai adatok kerülhetnének ki.
A honvédelmi tárca sajtóosztálya azt állítja: miután felmérték a Balaton utcai főépület konyhájának működtetését, és kiderült, hogy gazdaságosabb lenne külső üzemeltetőt bevonni, úgy döntöttek, hogy az összes többi budapesti szervezetnél is elvégzik a kalkulációt. Az ehhez szükséges adatok nem minősített információk, így szerintük nem jelent problémát, ha a felmérést végző cég megismeri ezeket. Hozzátették, hogy az étkeztetési feladatokat a NATO-tagállamok laktanyáiban, és a honvédelmi vezetés szervezeteinél is főként külső cégek látják el, mert ez a megoldás költséghatékonyabb. A kérdésben azután döntenek, hogy elkészültek a tanulmányok a kiszervezés megvalósíthatóságáról.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Lebénultak a magyar bankok
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?