[origo] itthon

100
90

Mégsem költözik ki Gyurcsány az Országházból

MTI|2008. 08. 01., 7:23|

A kormányzati negyed építése után arról is letett a kormány, hogy az agrártárca épületét alakítsa át Miniszterelnöki Hivatallá - írja a Népszava. Így Gyurcsány Ferenc mégsem költözik ki az Országházból.

Forrás: MTI

Nem alakítják át az agrártárca épületét

JÁTSSZ ONLINE!

A korábbi tervekkel szemben mégsem költözik ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés épületéből - írja Népszava. A lap információi szerint a kormány - miután elvetette az új kormányzati negyed megépítésének tervét - letett arról is, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épületét Miniszterelnöki Hivatallá alakítsa át.

Veres János pénzügyminiszter pár napja a kormányzati negyed végelszámolásáról szóló jelentéssel kapcsolatban azt mondta, hogy az FVM épületének átalakítására nem kerül sor. A lap szerint ez azt jelenti, hogy "a kormányfő Parlamentből való kiköltözésének régóta dédelgetett terve is lekerült a napirendről".

Korábban azt tervezték, hogy az Országházzal szemben, a Kossuth téren álló agrártárca épületébe teljes felújítás után 2009-ben költözött volna át Gyurcsány Ferenc. Itt tartották volna a kormány üléseit és itt működött volna a Miniszterelnöki Hivatal is. A lap szerint az átalakítás előkészítő-tervezési munkáira eredetileg 200 millió forintot szántak, amiből eddig 15,6 millió forintot kifizettek, az erre vonatkozó szerződés lezárásával pedig várhatóan további 33 millió forint kifizetésére lesz szükség.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »