Lezárulhat a kaposvári diákgyilkosság nyomozása

Vágólapra másolva!
Mostanra fogták fel tettük súlyát azok a kaposvári gimnazisták, akik májusban megölték egyik osztálytársukat - erről az ügyben nyomozó baranyai rendőrség egyik vezetője beszélt. A vizsgálat heteken belül lezárulhat, a rendőrség vádemelést javasol a két fiatalkorú fiú ellen az előre kitervelt gyilkosság miatt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség heteken belül lezárja a nyomozást annak a nagyatádi fiúnak az ügyében, akit két osztálytársa gyilkolt meg májusban Kaposváron - közölte hétfőn a baranyai rendőrség bűnügyi osztályvezetője, Fellegi Norbert.

"A vizsgálat lassan a végéhez ér, már minden szükséges szakértői véleményt beszereztünk. A vádemelést előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés címén javasoljuk majd az ügyészségnek" - mondta a Baranyában vizsgált bűncselekmény nyomozásáról az osztályvezető. Az ügyben azért a Baranya megyei rendőrök nyomoznak, mert az egyik gyanúsított édesapja a Somogy megyei rendőrség állományába tartozó rendőr.

Mindkét gyanúsított beszámítható és büntethető, mivel fiatalkorúak, tettükért legfeljebb 15 év szabadságvesztést kaphatnak - tette hozzá. Fellegi szerint a gimnazisták együttműködőek, részletes, beismerő vallomást tettek, és "lesújtott állapotba kerültek", mert mostanra felismerték tettük súlyát és következményeit.

Az indítékkal kapcsolatban nem merült fel újdonság, a fiatalok továbbra is azt állítják, azért ölték meg társukat, mert korábban jóban voltak, de idővel egyre feszültebb lett a viszonyuk, és egykori barátjuk "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük".

A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium két másodikos tanulója május 21-én brutális kegyetlenséggel ölte meg egyik osztálytársát. A fiút egy elhagyatott helyre csalták, ahol kövekkel, bottal, vésővel az eszméletvesztésig ütötték, majd testét egy tóba dobták.