Ketten haltak meg egy közúti balesetben

Vágólapra másolva!
Ketten életüket vesztették, három ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg abban a balesetben, amely szerdán délután történt Sümeg és Balatonederics között, a 84-es úton, a városhoz közeli Uzsabányánál.
Vágólapra másolva!

Egy német rendszámú kisbusz Sümeg felől haladt Balatonederics irányába, amikor Uzsabányánál eddig ismeretlen okból áttért az úttest másik sávjába, s ott "érintőlegesen ütközött" egy szemből érkező személykocsival, majd frontálisan karambolozott egy szemből érkező, magyar rendszámú személyautóval - közölte Futtató Norbert, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A baleset következtében a vétlen magyar autó 60-65 év körüli férfi vezetője és szintén 60-65 év körüli női utasa (feltehetően a vezető felesége) a helyszínen életét vesztette. Az áldozatok csornai lakosok. A személykocsiban utazott egy négyéves kisfiú is, akit súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított a veszprémi kórházba.

A német rendszámú kisbuszban egy gyermek és egy felnőtt sérült meg súlyosan, őket az ajkai kórházba vitték, szintén mentőhelikopterrel. Egy könnyebben sérült német fiút a helyszínen elláttak a mentősök.

A szabálytalanul előző kisbusszal elsőként "érintőlegesen ütköző" autó árokba szaladt, de három utasa közül senki sem sérült meg. Ennek az autónak az utasai is csornai lakosok voltak és az elhunyt két embernek a családtagjai.