Drogdílert füleltek le Szegeden

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezett egy tetten ért kábítószer-kereskedőt a Szegedi Városi Bíróság, míg a rendőrök több fogyasztót is elfogtak. A rendpőrök csütörtökön igazoltattak egy 23 éves férfit és egy 24 éves nőt. Ruhájukban kétszáz grammnyi, negyedmillió forint értékű kábítószergyanús növényi származékot találtak, amit a nő nem sokkal korábban vásárolt a férfitól. Az adatgyűjtés során három másik fogyasztóhoz is eljutottak a nyomozók.

A házkutatások során további kábítószergyanús növényi származékot, extasy tablettákat, valamint több, kábítószer fogyasztással kapcsolatba hozható tárgyat is találtak. A rendőrök az egyik lakásban jelentős összegű készpénzt is lefoglaltak. A gyanúsítottak egy kivétellel, beismerő vallomást tettek. A kábítószer-kereskedőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, négy társa szabadlábon védekezhet.