Ül az USA a vízummentességi megállapodáson

Vágólapra másolva!
Továbbra is egyeztetni akar két amerikai minisztérium, ezért csúszik a vízummentességgel kapcsolatos legutolsó szerződés aláírása. Az amerikai nagykövet állítja, a kiutazóknak nem kell majd megadniuk érzékeny személyes adataikat.
Vágólapra másolva!

Az amerikaiak miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta April H. Foley amerikai nagykövet. Foley szerint az amerikai belbiztonsági és az igazságügyi minisztérium továbbra is egyeztet arról, hogy mit szeretnének látni az egyezményben.

A nagykövet részleteket nem mondott a megállapodás tartalmáról. Azt azonban kiemelte: a bűnügyi adatcsere-egyezmény nem szól arról, hogy olyan érzékeny személyes adatokat is meg kell osztania a két félnek egymással, mint például az adott személy szexuális hovatartozása vagy szakszervezeti tagsága.

Ha a megállapodás megszületik, akkor is csak a súlyos bűncselekmények elkövetőinek adatait fogják kicserélni egymással az amerikai és magyar hatóságok - hangsúlyozta a nagykövet.

A megállapodásról általánosságban az mondható el, hogy a magyar és az amerikai bűnüldöző szervek adatainak cseréjéről rendelkezik. Az információcsere azokat érinti, akik az Egyesült Államokba szeretnének utazni. Az ellenőrzésben azt vizsgálják, hogy az Amerikába utazó szerepel-e a bűnügyi nyilvántartásban. Thomas Ramsey amerikai főkonzul korábban azt állította: a megállapodás figyelembe veszi az amerikai és a magyar adatvédelmi jogszabályokat is.

Azt még nem tudni pontosan, hogy mégis milyen adatok kerülnek kiadásra. A pesszimista verzió szerint még bankszámlánk számát és étkezési szokásainkat is be kell majd vallanunk a mentességért cserében. És elképzelhető az is, hogy a repülőn puskás őr is utazik velünk az Egyesült Államokba. A tervek szerint az aláírt megállapodás a magyar parlament elé kerülhet az őszi ülésszak kezdetén, szeptemberben.