Türelmet és sokkolót ígér a tüntetőknek a rendőrség

Vágólapra másolva!
Nem oszlatja fel ezentúl automatikusan az előre be nem jelentett tüntetéseket a rendrőség, de ha úgy látják, hogy a gyülekezés törvénysértő, akkor lépnek - olvasható a rendőrség csütörtökön közzé tett állásfoglalásában. A rendőrségi állásfoglalásból kiderül az is: ha kell, akkor elektromos sokkolót és kardlapot is bevethetnek.
Vágólapra másolva!

Továbbra is be kell jelenteni a rendőrségen három nappal a demonstráció előtt a megtartani kívánt rendezvényt - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) állásfoglalásában, amely azt foglalja össze, hogyan értelmezi a rendőrség az Alkotmánybíróság (Ab) döntése miatt megváltozott gyülekezési törvényt.

Az Ab május 27-én megsemmisítette a gyülekezési törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint fel kell oszlatni az előírt határidőig - a demonstráció előtt három nappal - be nem jelentett rendezvényeket. Az Ab határozata szerint a rendőrségnek érdemben kell foglalkoznia a háromnapos határidőn belül érkezett bejelentésekkel is. Az [origo] a megváltozott helyzethez alkalmazkodó belső rendőrségi szabályzatot már júniusban el szerette volna kérni, az ORFK azonban ezt a törvényes 15 napos határidőn belül adta ki.

A kedden nyilvánosságra hozott, Gyülekezési kiskáté címet viselő rendőrségi dokumentum ezzel kapcsolatban kimondja: a rendőrség nem oszlat fel egy rendezvényt kizárólag azért, mert az előzetesen nem jelentették be. A dokumentum szerint azonban a rendezvényeket a továbbra is be kell jelenteni, ez alól csak a spontán rendezvények jelentenek kivételt.

A rendőrség a be nem jelentett rendezvények esetén is minden esetben megvizsgálja azok jogszerűségét. Ha a spontán, békés célú rendezvényeket nem jogsértő, akkor azt a rendőrség tudomásul veszi - fogalmaz a szabályzat.

Ez azért jelent változást, mert a rendőrség korábban szigorúan, betű szerint értelmezte a törvényt, és feloszlatta azokat a rendezvényeket, amelyeket nem jelentették be. Több mint harminc embert, köztük újságírókat vettek például őrizetbe tavaly novemberben, a Batthyány-örökmécsesnél, ahol körülbelül száz tüntető gyűlt össze előzetes bejelentés nélkül.

Állásfoglalásában a rendőrség kijelenti: minden esetben fel fog lépni azokkal szemben, akik a be nem jelentett rendezvények során jogsértést követnek el.

Azt is felsorolják, hogy milyen eszközöket vethetnek be a rendőrök a tömegoszlatás során. A gumilövedék használata januárt elsejétől tilos, de elektromos sokkolót, gumibotot, kardlapot, bilincset, könnygázt, pirotechnikai eszközt, elfogó hálót, vízágyút, kutyát, lovat továbbra is bevethetnek a rendőrök. Az adott kényszerítő eszköz kiválasztásáról a csapatparancsnok dönt.