Még vizsgálódik Gripen-ügyben Svédország

Vágólapra másolva!
Nem zárult még le a Gripen-gépek beszerzése körüli, esetleges korrupció vizsgálat Svédországban - mondta el a Népszabadságnak a svéd főügyész. Christer van der Kwast szerint a vizsgálódások még nincsenek olyan stádiumban, hogy a korrupció bizonyított lenne.
Vágólapra másolva!

A svéd főügyész, Christer van der Kwast cáfolta, hogy a Gripen-gépek beszerzése körüli esetleges korrupció vizsgálatát Stockholmban lezárták volna - erről a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt a főügyész.

A Gripen-ügynek Svédországban még nincs vége, a vizsgálatok folytatódnak, igaz, a nyomozás súlypontja nem Magyarországon van, hanem Csehországban - mondta van der Kwast. Hozzátette: az ügyben folytatott vizsgálódásaik nincsenek olyan stádiumban, hogy a korrupció tényét kellően alátámaszthatták volna.

A főügyész közölte: ha olyan stádiumban lesznek a vizsgálatok, amikor ez esedékes, akkor hivatalos csatornákon keresztül azonnal megkeresik majd a magyar vádemelési hatóságot is. Arra a kérdésre, hogy egyéb korrupciógyanús esetek a magyar-svéd gazdasági kapcsolatokban felmerültek-e, azt mondta: ha hivatalosan kiderült volna ilyesmi, akkor elsőként tudna róla. Ugyanakkor megjegyezte, hogy "dolgokat hall azért az ember".