Továbbra is üzemel a kuruc.info

2008.08.22. 14:42

Továbbra is elérhető este 22.30 -kor a kuruc.info, amelyet az amerikai Fortress ITX adatközpont szerveréről péntek este kapcsoltak le. Az amerikai adatközpont egy illetékese korábban azt ígérte, hogy a beérkezett panaszok miatt el fogják távolítani a honlapot. Július elején magyar kérésre már egyszer letiltotta szolgáltatója az internetről a radikális honlapot.  Korábban Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azt jelentette be, hogy mindent megtesznek a magyar nemzetbiztonsági szervek az átmeneti elhallgattatása után ismét működésbe lépő radikális honlap, a kuruc.info ellen.

Tovább üzemel a  kuruc.info, annak ellenére, hogy péntek este az amerikai Fortress ITX adatközpont egy illetékese bejelentette, hogy lekapcsolták a nemrég újra elérhetővé vált honlapot. A névtelenséget kérő illetékes azt mondta, nem állnak közvetlen kapcsolatban a kuruc.infoval, de már felvették a kapcsolatot a szervert üzemeltető szolgáltatóval, és kérték a sértő tartalmú portál eltávolítását.

Nem sokkal korábban, péntek délután közölte Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal - más szervekkel együtt - továbbra is minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel fellép a kuruc.info ellen. "Ez nemcsak joga, hanem a nemzetbiztonsági törvény értelmében feltétlen kötelessége is" - tette hozzá a miniszter.

Siker, átmenetileg

Az Egyesült Államokban bejegyzett és onnan üzemeltetett kuruc.info a nyári melegfelvonulást megelőzően vált elérhetetlenné, a honlap fenntartóinak közleménye szerint az amerikai szolgáltató lekapcsolta a fő szervert. A kuruc.info július 5-i leállítását a magyar kormányzati szervek, az amerikai hatóságok, magyar és amerikai demokratikus jogvédő szervezetek együtt érték el, ami jelentős siker volt - derül ki Szilvásy pénteki közleményéből. Korábban a magyar hatóságok hiába kértek segítséget az Egyesült Államoktól a radikális honlap elhallgattatásához.

Szilvásy György szerint az újra megjelent kuruc.info nem változott, tartalma továbbra is jogsértő, hiszen változatlanul erőszakos rasszista akciókra, és közszereplők személyiségi jogainak megsértésére buzdít. Hozzátette, a honlap készítői nem takarózhatnak a sajtószabadsággal, mert ez nem illeti meg azokat, akik megfélemlítő akciókkal vagy akár merényletekkel is számolnak, és el akarják lehetetleníteni az állami szervek működését.

Személyes adatok és útmutató tojásdobálóknak

A kuruc.info 2006 őszén kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor közölte több, a zavargások résztvevőinek ügyeit tárgyaló bíró nevét, címét és telefonszámát. Később közéleti személyiségek telefonszámát is nyilvánosságra hozták. A lap szerzői élesen támadják a romákat, a zsidókat, a kormánypártokat, de bírálják a szerintük erélytelen Fideszt is. A nyári melegfelvonulás előtt arról jelent meg cikk a honlapon, hogyan kell festékkel töltött tojásokat előállítani a felvonulók megdobálására.

A honlap készítői több írásukban is bizonygatták, hogy őket nem lehet felelősségre vonni, mivel a honlap külföldi szerveren működik. Az impresszum szerint a lap kiadójának igazgatója Libényi János (szabósegéd, aki 1853-ban merényletet kísérelt meg Ferenc József császár ellen), főszerkesztője Horváth Zsolt (ezen az álnéven közölt publicisztikát Schmidt Mária ellen a Magyar Nemzet), főszerkesztő-helyettese pedig Egei Antal (ez alatt a név alatt jelent meg a "Pokorni Zoltán birodalmat épít" című írás a Magyar Nemzetben).

KAPCSOLÓDÓ CIKK