Csak szakértői kormányról hajlandó egyeztetni az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ nem hajlandó tárgyalni Gyurcsány Ferenc múlt héten közzétett új programjáról, hanem csak a szakértői kormányról egyeztetne a szocialistákkal - jelentette be Fodor Gábor pártelnök. A szocialisták viszont a programjukról akarnak tárgyalni, míg a Fidesz szerint "Magyarország érdeke az előre hozott választás". A miniszterelnök még péntek reggel is azt mondta, bízik cselekvési tervében, és az ehhez kapcsolódó költségvetés parlamenti támogatásában.
Vágólapra másolva!

A szakértői kormányról akar tárgyalni Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel az SZDSZ - jelentette be Fodor Gábor szabad demokrata pártelnök az SZDSZ ügyvivői testületének pénteki ülését követően. A Gyurcsány Ferenc által nyilvánosságra hozott programmal a szocialisták egyedül maradtak, és azt az SZDSZ "tartalmi és személyi okokból" sem tudta elfogadni - jelentette ki Fodor az ülést követő sajtótájékoztatón.

A pártelnök szerint ők letették az asztalra a megoldási javaslatukat, ez pedig a szakértői kormány megalakítása. Ez egy olyan kabinet lenne, amelynek nem kellene az újraválasztásával foglalkozni, ezért megtehetné azokat a lépéseket, amelyek az ország stabilitásához és a közbizalom helyreállításához kellenek - mondta Fodor, aki azonban többszöri újságírói kérdésre sem árulta el, hogy szerintük kik lehetnének a szakértői kormány tagjai. Határozott nemmel válaszolt viszont arra a kérdésre, szerinte Gyurcsány Ferenc vezethetné-e ezt a szakértői kabinetet.

Nincs igaza azoknak, akik azt mondják, hogy az SZDSZ nem javasolt valódi alternatívákat a Gyurcsány-féle programmal szemben - mondta Fodor, és felmutatta a párt 2006-os választási programját, valamint az SZDSZ és az MSZP közötti 2007-es megállapodást azzal, hogy részülről ezek lehetnek a tárgyalási alapok.

A Fidesz választásokat akar

"A szocialista párt nem szavakról és nevekről, hanem továbbra is a programról akar egyeztetni" - mondta az SZDSZ döntésére válaszul Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. "Nem az lényeges, hogy egy kormányt szakértőinek, vagy politikainak hívnak, hanem az, ki milyen programot képzel el a kormányzás számára és annak lesz-e parlamenti többsége" - vélte. A kormányok mögött egy alkalmi vagy állandó parlamenti többségnek kell állnia, többséget pedig programhoz lehet szerezni - mondta, és hozzátette: másodlagos kérdés, hogy egy kormányban hány olyan ember van, aki a szakmából jött. Szerinte elsődleges az, hogy támogatja-e a kormány elképzeléseit a parlamenti pártok egy része.

Folytatódik a kisebbségi kormány szánalmas vergődése - így ítélte meg a pénteki eseményeket Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. "Magyarország érdeke az előre hozott választás" - jelentette ki, hozzátéve: Magyarországnak nincs több elvesztegetni való ideje, az embereknek minél előbb vissza kell kapniuk a jövőről szóló döntés lehetőségét.

A KDNP szóvivője, Halász Zsuzsa szintén azt mondta, hogy Magyarország számára az előre hozott választás jelenti a megoldást, a szakértői kormány nem lenne ideális a probléma feloldására, bár "ennek irányába mutatna". A KDNP szerint a szakértői kormány csak ideiglenesen fogadható el, amíg le nem zajlanak az új országgyűlési választások. A szóvivő megjegyezte: a KDNP üdvözli, hogy az SZDSZ következetesen képviseli saját álláspontját.

Tárgyalnának az MDF-fel

Fodor Gábor a pénteki ügyvivői testületi ülés után bejelentette azt is, hogy szívesen részt vesznek az MDF elnöke, Dávid Ibolya által kezdeményezett, az ellenzéki pártvezetők közötti megbeszélésen. Ugyanakkor az SZDSZ nem ért egyet az MDF adótörvényekre vonatkozó javaslatával, miszerint az ellenzék közösen dolgozzon ki egy adótörvényt. Mint mondta, az adótörvények beterjesztése elsősorban a kormány feladata, ezt az ellenzék véleményezi, és nem szeretnék felcserélni a szerepeket. Az MDF közelgő elnökválasztására utalva Fodor Gábor megjegyezte: nem akarnak kampánycélokat szolgálni.

Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője reagálásában az MTI-nek azt mondta, pártja örömmel nyugtázza, hogy az SZDSZ elfogadja Dávid Ibolya meghívását. Szerinte azonban elkerülte Fodor Gábor figyelmét, hogy az MDF nem a költségvetésről akar tárgyalni, hanem az adócsomagról, vagy ha ebben nem sikerül megegyezésre jutni, akkor arról, hogy "villámgyorsan dönteni kell a parlament feloszlatásáról", és egy előre hozott választásról.

Gyurcsány bízik

A korábbi napok alapján az MSZP örült volna, ha az SZDSZ valamilyen formában elfogadja Gyurcsány múlt héten bemutatott tervezetét, ami az adórendszer fokozatos átalakítására is javaslatot tett. Gyurcsány programjának bemutatása után Kiss Péter, az MSZP alelnöke egy interjúban úgy fogalmazott: a program megalapozhatja a koalíció visszaállítását. Kedden Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségi tagjaival együtt tartott sajtótájékoztatón próbálta meggyőzni az SZDSZ-t, hogy tárgyaljon a programról, sőt, a kormányfő azt is megemlítette, hogy nincsenek tabukérdések.

Forrás: MTI

Üléseznek az SZDSZ ügyvivői pénteken

Gyurcsány péntek reggel, az MTV Nap-kelte című műsorban arról beszélt, bízik benne, hogy meglesz a parlamenti többsége Megegyezés című programnak és az ahhoz kapcsolódó költségvetésnek, de nyitott arra, hogy másokat is meghallgasson. Amit az MSZP ajánl tárgyalási alapnak, az a legjobb kompromisszum, de nyitottan várja az SZDSZ javaslatait - mondta a miniszterelnök, aki megismételte: lemond, ha a költségvetésre nem bólint rá az Országgyűlés. "Másnap reggel felsétálok a Sándor-palotába" - fogalmazott Gyurcsány. (Az alkotmány szerint a kormányfőnek lemondási nyilatkozatát a köztársasági elnöknek kell benyújtania, akinek rezidenciája a Sándor-palotában van.)

"Nem vagyok az a megfutamodó típus" - tette hozzá ugyanakkor a miniszterelnök, aki az interjúban hosszan beszélt arról: várja, hogy a többi párt is tegye le javaslatát az adórendszer és a gazdaság átalakítására vonatkozóan. Mint mondta, nyitott a kiadáscsökkentésre is, de konkrét elképzelésekre van szükség arra nézve, honnan vegyenek el. A számok - így a nyugdíj, a családi pótlék vagy a közalkalmazottak számának csökkentése - mögött emberek vannak, és a szocialista párt legnagyobb megszorítás közepette sem akart például a családtámogatásból elvenni - válaszolta Gyurcsány arra a felvetésre, hogy a közgazdászok szerint erőtlen az új program, mert nem faragja le jelentősen a kiadásokat.

Péntek délelőtt az MSZP megyei szervezetei egymás után biztosították támogatásukról Gyurcsányt. A Baranya, Fejér, Békés, Heves, Zala, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták közleményben tudatták: csatlakozva a párt elnökségéhez kiállnak az új program mellett, és támogatják Gyurcsány gazdasági és társadalmi versenyképességet szolgáló elképzeléseit. Azzal is egyetértettek, hogy a párt közvetlen egyeztetést kezdjen az SZDSZ-szel annak érdekében, hogy együtt alakítsák ki - többek között - az adójavaslatok végleges formáját.