Autógumik égtek egy szolnoki lőtéren

Vágólapra másolva!
Autógumik gyulladtak ki egy Szolnok melletti, használaton kívüli lőtéren. A tüzet, amely garázsokat és régi, veterán járműveket is veszélyeztetett, két óra alatt sikerült eloltani.
Vágólapra másolva!

Mintegy száz autógumi égett, és körülbelül ezer négyzetméternyi területen lángolt száraz fű, avar vasárnap éjjel Szolnokon, a Mester úti volt magyar honvédségi laktanya használaton kívüli lőterén - közölte a tűzoltóság hétfőn. Erdélyi Tibor sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a tűz veszélyeztette a közelben lévő garázsokat, amelyekben értékes veterán járműveket tároltak.

A megyeszékhely tűzoltói a lángokat öt vízsugárral, kéziszerszámokkal, a nagy füst miatt légzőkészülékekkel, két óra hossza alatt tudták megfékezni. Az oltást nehezítette, hogy az égő autógumikat kézi erővel kellett széthúzni. Személyi sérülés a tűzeset során nem történt. A tűz keletkezésének okát egyelőre még vizsgálják.