Megszűnt az MSZP VIII. kerületi frakciója

Vágólapra másolva!
Három ember kilépése miatt megszűnt az MSZP frakciója a józsefvárosi önkormányzat képviselő-testületében, ahol öt főre van szükség a frakcióalakításhoz. A 28 fős képviselő-testületben 16 fős Fidesz-KDNP, 7 fős MSZP és a polgármesterrel együtt 5 fős SZDSZ-frakció alakult a legutóbbi választások után.
Vágólapra másolva!

Idén tavasszal két szocialista, Hárs Gábor országgyűlési képviselő, Benga Oláh Tibor korábbi fővárosi képviselő, valamint a párton kívüli Németh Ottó belépett az MSZDP-be. Ők hárman most az MSZP-frakcióból is kiléptek, ahol eddig tovább tevékenykedtek.

Információk szerint a józsefvárosi képviselő-testület következő ülésén, szerdán a szocialisták indítványozni fogják a helyi szervezeti szabályzat módosítását, hogy öt főnél kisebb létszámmal is lehessen frakciót alakítani. Az elmúlt hónapokban a Fidesz jelezte, hogy nem kíván változtatni a jelenlegi létszámhatárokon.

A szocialisták szakadását az idézte elő, hogy a három távozó nem kívánt változtatni a bizottsági összetételeken. A szocialisták kerületi elnökségük döntése alapján szorgalmazták ezt. Az MSZP augusztus végi párttalálkozóján a helyi elnökség arra szólította fel a frakciót, hogy akkor is lépjen a bizottsági tagcserék ügyében, ha ez a frakció megszűnését eredményezi.

Mitus Zsuzsanna, az MSZP eddigi frakcióvezetője az ügyben a képviselő-testület következő üléséig nem kívánt nyilatkozni.