Sosemvolt óriásteknőkkel védenek 1,5 millió embert

Vágólapra másolva!
Másfél millió ember biztonságának megteremtésével büszkélkedik a vízügyi igazgatóság plakátkampánya, pedig az ehhez szükséges, tavalyra tervezett hat Tisza menti árapasztó víztározó közül csak kettő épült meg. Ráadásul az eredeti tervben szereplő hat tározó is csak fele annyi vizet tudna felszívni, mint amennyit 1,5 millió ember biztonsága érdekében el kellene vezetni, a többi építésére pedig terv sincs. A környezetvédelmi tárca szerint nincs baj, hiszen az 1800-as évek óta folyik az érvízi védelem.
Vágólapra másolva!

"Lesz hol levezetni" - hirdetik a fővárosban lépten nyomon a Tisza-menti óriási lefolyókat ábrázoló plakátok. A poszterek, amelyeken a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság logója látható, az év végére elkészülő tiszai árapasztókat, a tiszaroffi, és a cigándi víztározót népszerűsítik. A plakát szerint a két tározó másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságához járul hozzá.

A kampány erősen túloz, hiszen ennyi ember, a teljes Tisza-völgy lakosságának biztonságához nagyságrendekkel nagyobb tározórendszerre van szükség. Az ehhez régóta ígért védelmi beruházások hatalmas késésben vannak.

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéseként (VTT) ismert, 2003-ban elfogadott, hosszú távú árvízvédelmi fejlesztés többek között 6 árapasztó víztározó építését ígérte 2007-re, ezek együttesen, mintegy 0,75 milliárd köbméter vizet tudtak volna elnyelni árvíz idején. A Tisza-völgy árvízi védelmére kitűzött végső célhoz, a plakátokon hirdetett 1,5 millió ember tartós védelméhez azonban ennél több, egyéb beruházások mellett 1,5 milliárd köbméteres kapacitású víztárolórendszer szükséges - tudtuk meg Göncz Benedektől, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesétől. Tehát, ha el is készült volna mind a 6 tavalyra ígért tározó, akkor is csak félúton járna a projekt.

Régóta lehetett tudni, hogy a beruházás csúszik. 2005-ben több érintett polgármester is tiltakozott, egyikük éhségsztrájkba is kezdett a munkálatok lelassulása miatt. A minisztérium akkor azt ígérte, hogy a tiszaroffi és a cigándi tározó határidőre, 2007 végére elkészül.

Végül az első két tározó egy évet csúszott. A most átadásra váró tározók, mindössze 0,2 milliárd köbméter vizet, a végső cél hetedét lesznek képesek elnyelni. A tiszaroffi és cigándi óriásteknők körülbelül 20-30 centis vízszintcsökkenést tudnak majd elérni a közvetlenül alattuk elhelyezkedő folyószakaszon, a folyó távolabbi részein azonban ez az érték fokozatosan csökken. A másik négy, eredetileg 2007-re ígért tározó építése pénzhiány miatt meg sem kezdődött.

Göncz Benedek az [origo] kérdésére hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek fejlesztései nem csak tározók építését jelenti. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének három fő eleme van: az árhullám levonulásakor a felesleges vízmennyiséget a tározórendszerbe eresztik, javítják a nagyvízi meder vízszállító képességét, valamint fejlesztik a már üzemelő árvízvédelmi létesítményeket, azaz megerősítik és magasítják a töltéseket, felújítják a zsilipeket. Az utóbbi években a másik két területen is történtek előrelépések (lásd keretes anyagunkat), mindez azonban természetesen nem váltja ki a tározók építését.

Szövetkezetek, közbeszerzés, és az élelmes ősmagyarok

Kérdésünkre, hogy miért csak 2008-ban adják át azokat a tározókat, amelyeket eddig az egyetlen, határidőn belül elkészülő példaként emlegettek, Göncz Benedek egyszerű választ adott: "Most lett kész". Az árvízvédelmi és környezeti kárelhárítási osztály vezetője szerint sokminden lassította az építkezést, például a kisajátítási eljárások rendkívül magas száma.

Az építési területen több 10 000 kisajátítási eljárást kellett lefolytatni, de a tulajdonviszonyok kaotikusak voltak: "a régi szövetkezetek örökségeként Magyarországon még mindig vannak osztatlan közös tulajdonban lévő területek, amelyek tulajdonosait, esetleg külföldre elszármazott örököseit nagyon nehéz felkutatni" - mondta Göncz. A beruházást lassította az időközben megszületett új közbeszerzési törvény, és az örökségvédelmi kötelezettségek is.

"Mi igyekszünk a tározók töltéseit a magas vonulatokon vezetni, mert úgy olcsóbb és gazdaságosabb; az őseink viszont szintén a magas vonulatokon szerettek lakni, mert itt voltak biztonságban az árvízekkel szemben, így rengeteg feltárandó településmaradványt találunk a nyomvonalon" - magyarázta az főosztályvezető-helyettes. Magyarországon minden hasonló beruházás előtt régészeti feltárást kell végezni az építési területeken a beruházó költségére, így gyakorlatilag az autópálya-építések és a Vásárhelyi-terv vált a régészeti feltárások egyik legnagyobb finanszírozójává. "A múzeumoknak ez jól jön, mert az itt talált közép- vagy ókori települések feltárására így lehetőség nyílt, de ami össztársadalmi szempontból nagyon hasznos, az itt árvízvédelmi szempontból hátrányos, mert lassítja az építkezést" - tette hozzá.

Szándékos csúszás az EU-pénzek reményében

Hasonló problémák persze a többi tervezett tározónál is felmerülhetnek, de ott nagyobb gond, hogy az építést - a kezdeti, törvényben lefektetett tervek ellenére - még el sem kezdték. Ez Göncz Benedek szerint "a finanszírozási körülmények megváltozása" miatt történhetett - a terv kidolgozásakor ugyanis még csak 25 százalék uniós forrásbevonással számoltak, 2005-re azonban kiderült, hogy akár a fejlesztés 85 százalékát is ki lehetne fizettetni az EU-val. Az egyetlen probléma az volt, hogy a forrásokat 2007-től lehetett lehívni, már megkezdett projektre pedig az unió nem ad pénzt. Ezért 2005-ben a kormány tudatosan döntött a víztározók építésének elhalasztásáról, amelyekre így a 2007-2013 közti uniós finanszírozási periódusban sokkal több pénz áll rendelkezésre, mint eddig bármikor - állítja a minisztérium. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésére 110 milliárd forintot ad az unió, ami négyszer annyi, mint az elmúlt 5 évben erre elköltött pénz.

Forrás: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

A Tisza középső folyásánál, Kiskörétől délre tervezett 24,78 milliárd forintos Hanyi-Tiszasülyi és a 13,22 milliárdos Nagykunsági tározó tervét és támogatását augusztus közepén hagyta jóvá a kormány. Ezt azóta megküldték Brüsszelbe, ahol még rá kell bólintani, hiszen 29,3 milliárdot az unió fizet. A tározókat 2009 tavaszán kezdik építeni, és 2011 végére ígérik az átadást.

A másik két tározó még jobban lemaradt: a Szamos-Kraszna-közi tározó előkészítő munkái most vannak a jóváhagyási fázisban, így nagyjából kéthónapos lemaradással követheti az előző kettőt - mondta Göncz. A hatodik tározó viszont meg sem valósul az eredeti tervek szerint: a 2004-es elképzelésekben még Nagykörű mellé, a Tisza középső folyására terveztek egy tározót, de ennek területén egy magasfeszültségű vezeték haladt át, aminek a kiváltása gazdaságtalanná tette volna a beruházást - magyarázta Göncz.

Ez a tároló azonban az eredeti tervek szerint is csak "tájgazdálkodási mintaterületként" funkcionált volna első körben, ezért elvesztése, a minisztérium szerint nem akkora csapás. Helyette a felső szakaszon, Jánd és Gulács között épül meg a Beregi tározó; ennek viszont még a tervei is csak előkészítés alatt vannak, a tervek kidolgozásához szükséges pénzről augusztus végén döntött a kormány. Göncz Benedek szerint azonban a minisztérium nem gyorsaságban gondolkozik, hiszen, mint fogalmazott, "a magyar árvízvédelem kiépítése már az 1800-as években elkezdődött, és máig sem mondhatjuk, hogy befejeződött."