17-tel siklott ki a villamos - 11 sérült

Vágólapra másolva!
Legalább tizenegyen megsérültek, amikor Debrecenben kisiklott egy villamos. A sérültek állapotáról eddig nem adtak információt, a környéket teljesen lezárták. A szerelvény kidöntött egy fát.
Vágólapra másolva!

Kisiklott egy villamos Debrecenben, a Nagyerdei körúton. A balesetben legalább tizenegyen megsérültek - közölte a rendőrség. Egyelőre nem tudni, a szerelvény hogyan csúszott le a sínről és döntött ki egy fát. A rendőrök teljesen lezárták a környéket, a helyszínre az MTI tudósítója szerint nagy erőkkel vonultak ki a mentők és a tűzoltók is.

A tizenegy sérült közül kettőt a Kenézy Gyula kórházba szállítottak - közölte a mentőorvos a helyszínen. A villamos vezetője nem sérült meg. A tűzoltók farönkökkel támasztják alá a kisiklott szerelvényt.

A villamoskocsi az egyetemi megállóból indult, és mintegy 17 kilométeres sebességre gyorsulhatott fel, amikor eddig ismeretlen okból kisiklott, majd kidöntött egy vastag törzsű nyírfát - közölte Nyikos István, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. szolgáltatási igazgatója. Az MTI tudósítója szerint a sín belső vékonyabb felülete mintegy 80 centiméteres hosszúságban eltörött. Nyikos szerint a friss törés magának a kisiklásnak is lehetett a következménye. A baleset okait szakértők vizsgálják majd.

A sérült sínszakaszt eltávolítják, ezt lefoglalja a rendőrség.