Nem értik a megyei SZDSZ-esek, mit akar Fodor

Vágólapra másolva!
Nem félnek Fodor Gábor SZDSZ-elnökkel és a párt vezetőivel ellenkezni az SZDSZ megyei politikusai. A pártvezetés kemény, Gyurcsány nélküli szakértői kormányt sürgető politikájával szemben az [origo] által megkérdezett politikusok állítják: a megyékben sokan vannak a megegyezéspártiak. A szakértői kormány gondolatát az egyik megyei elnök fából vaskarikának nevezte.
Vágólapra másolva!

Bár csütörtökön az SZDSZ a korábbinál már sokkal megengedőbb hangot ütött meg a kisebbségben kormányzó MSZP-vel - észrevette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Megegyezés című programjának erényeit is -, korábban Fodor Gábor és a párt vezetése is élesen elutasította a programot. Többször kijelentették, csak szakértői kormány létrehozásáról hajlandók tárgyalni, amelyet Gyurcsány nélkül képzelnek el.

A keményen fogalmazó SZDSZ-vezetéssel szemben azonban a párt megyei politikusai egészen máshogy gondolkodnak - állították az [origo]-nak megyei MSZP-s vezetők, akik részben tapasztalataikra hivatkozva magabiztosan mondták: szerintük meg lehet egyezni az SZDSZ-szel. Az [origo] által megkérdezett megyei SZDSZ-elnökök nyilatkozataiból is ez tűnik ki.

A megkérdezett megyei SZDSZ-esek többsége szívesen látná a két párt közötti tárgyalásokat, és radikálisabb megoldásokhoz csak akkor folyamodnának, ha már nincs esély a megegyezésre. Annak pedig a megkérdezettek kifejezetten örültek, hogy a pártvezetés álláspontja csütörtökön puhulni látszott.

"A mai fejlemények sokkal jobban tetszenek" - mondta például Kovács Sándor Csongrád megyei SZDSZ-elnök. A programról kell tárgyalni, amíg van némi esély az egyezségre - tette hozzá Kovács, aki szerint kivárják a tárgyalások végét, és azután minden megyei választmány világossá teszi majd az álláspontját.

"Mi tartalmi kérdésekről szeretnénk tárgyalni" - jelentette ki Molnár Margit Veszprém megyei elnök. A helyi SZDSZ-választmány tagjainak többsége szerinte "nehezen értette meg, hogy miről szól a szakértői kormány". Mindenki értette az elvet, de a gyakorlati megvalósítást nem tudták elképzelni: például azt, hogyan tudna öt párt együttműködni egymással egy szakértői kormány felállításában - mondta. Molnár Margit szerint a Megegyezés című programban "vannak pozitív dolgok", például, hogy az adózási morál megváltoztatására tenne kísérletet, viszont az állami szerepvállalás csökkentése hiányzik a miniszterelnök programjából. A koalícióba nem lehet visszatáncolni, úgyhogy politikai patthelyzet alakult ki - értékelt.

"Nem vették figyelembe a véleményünket"

Az SZDSZ vezetésétől eltérő álláspontját a legsarkosabban Varga Győző Komárom megyei elnök fogalmazta meg, a napokban nyilatkozatot is kiadott arról, hogy az SZDSZ megyei választmánya nem támogatja a szakértői kormány ötletét. "Tárgyalni kell az MSZP-vel, nem azonnal nemet mondani rá, és lehetőség szerint meg kell egyezni a külső támogatásról" - jelentette ki Varga. A szakértői kormányt "fából vaskarikának" nevezte, ami csak akkor működhet, ha a kormány és az ellenzék súlyos döntések meghozatalában egyet tud érteni. Varga azonban nem hiszi, hogy az öt párt akár csak egy szakértői csapatban is meg tudna egyezni.

Varga nem csak az SZDSZ-vezetés álláspontját, hanem eljárását is bírálta. "Egy kicsit monopolisztikusan kezelte a vezetés a kommunikációt" - fogalmazott. Szerinte ha a helyi szinteken jobban látható SZDSZ-holdudvar, a támogatók, vagy a szavazók például makacskodónak találják az SZDSZ vezetését, "akkor beintenek nekünk". Úgy vélte, előfordulhat, hogy Fodor Gábor "szigorú kijelentései" elvadítják a szavazók egy részét, legalábbis a megyei támogatóknál hasonlót érzékelt.

Varga kijelentette azt is, hogy a követendő politkáról egyeztetett ugyan a helyi politikusaival az SZDSZ vezetése, megkérdezték a megyei elnököket, de nem igazán vették figyelembe a véleményüket. Varga szerint pedig az MSZP-vel való megegyezésre széles az igény az SZDSZ helyi szervezeteiben. Azt pedig a pártvezetők nem tették világossá, hogy a kemény fellépés mögött tényleg szigorúság áll, vagy pedig taktikázásról van szó.

A Komárom megyei elnök szerint teljesen normális, hogy az SZDSZ politikusai nincsenek egy véleményen. Varga pedig azt sem érezné szentségtörésnek, ha az SZDSZ politikusai egymásnak nyilvánosan ellentmondanának. Azt mondta, véleményét akkor sem hallgatja el, ha kicsit megnehezíti is az SZDSZ országos politikusainak dolgát. "Szerintem még a pártvezetés sem egységes, de ez sem probléma" - mondta.

Pártvélemény és túlélés

A megkérdezett SZDSZ-esek nem titkolták el, hogy a saját érdekükben is inkább megegyezéspártiak. "A fő cél, hogy bekerüljünk a parlamentbe" - szögezte le Molnár Margit. Varga Győző szerint nagy tétje van a következő választásoknak, minél előbb tartják a választásokat, annál kisebb erre az esély, és a voksolás idejére az SZDSZ-nek eredményeket kell tudnia felmutatni - mondta a Komárom megyei elnök, ezzel indokolva, hogy lehetőség szerint ellenkezés helyett megegyezésre kellene jutni a szocialistákkal.

Nem mindenki értékeli ugyanakkor pozitívan a különböző SZDSZ-es megnyilatkozásokat. "Persze vannak különböző meglátások" - fogalmazott diplomatikusan a belső ellentétekre vonatkozó kérdésre Hajdú Éva Emese, az SZDSZ Fejér megyei elnöke. Ugyanakkor szerinte szükség van egységes pártvéleményre, és egy "demokratikusan megfogalmazott" pártvélemény fontosabb lehet az egyéni véleménynél.

Az MSZP és az SZDSZ közti közeledést segítheti a szabad demokraták frakciójának kétnapos ülése után tett bejelentés. Fodor és korábbi ellenfele, Kóka János frakcióvezető közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a párt nem támogatja az MDF országgyűlés feloszlatására tett javaslatát.