Nyílt levélben támadja Fodort egy SZDSZ-s polgármester

Vágólapra másolva!
Nem sikertörténet Fodor Gábor pártelnöksége Csécsei Béla, Józsefváros SZDSZ-es polgármestere szerint. A politikus nyílt levélben élesen bírálta Fodort, aki szerinte szembe megy az SZDSZ-es politikusok és támogatóik akaratával. Csécsei szerint "ez így nem mehet tovább". Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármester tegnap hasonló indokkal kilépett az SZDSZ-ből.
Vágólapra másolva!

Csécsei Béla, Józsefváros SZDSZ-es polgármestere nem ért egyet Fodor Gábor pártelnök politikájával. Csécsei erről nyílt levelet adott ki.

"Ami nem megy, azt ne erőltessük. Mert nem megy, az látható. Úgy gondolom, száznapnyi elnöki regnálásod nem éppen sikertörténet. Ha keményebben akarok fogalmazni azt mondom: katasztrófaturizmus" - fogalmazott Fodor Gábornak címzett nyílt levelében Csécsei. Szerinte a pártelnök pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit elnökjelöltként ígért, mert eddigi tevékenysége távol áll a beígért kompromisszumos politizálástól.

Csécsei szerint liberális választóik, értelmiségi bázisuk fel van háborodva, és "ismert írástudóik" mindegyike ugyancsak tévútnak tartja a pártelnök által választott irányt. Levele szerint az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy Fodor Gábor egyáltalán nem kíván azokra támaszkodni, akik az SZDSZ-t a napi valóságban jelentik és képviselik. "Nem értenek veled egyet a polgármesterek és a parlamenti képviselők nagyobb része sem" - írta.

A józsefvárosi polgármester az MTI-nek úgy értelmezte saját levelét, hogy az valójában megállapítása annak: ez így nem mehet tovább. Csécsei azt várja Fodor Gábortól, hogy működtesse a SZDSZ fórumait. A vélemények az SZDSZ fórumain kristályosodjanak ki, és ezeket kell utána képviselni - mondta.

A politikus sokat vár az országos tanács következő ülésétől. Szerinte ha az nem bizonyul megfelelő fórumnak, akkor akár rendkívüli küldöttgyűlést is össze lehet hívni annak érdekében, hogy az ország kormányozhatósága fennmaradjon. Azt mondta, jó néhány társával együtt nem gondolja, hogy a "szakértői kormány homályos ötlete" valóra váltható, és azt sem hiszik, hogy előre hozott választásokkal lehet választ adni a problémákra. Működőképes költségvetést kell készíteni - jelentette ki.

Csécsei azt mondta, megdöbbenve hallotta, hogy Gegesy Ferenc, Ferencváros SZDSZ-es polgármestere "végső segélykiáltásként" kilép az SZDSZ-ből és lemond parlamenti mandátumáról. Nem lenne jó, ha más SZDSZ-esek is hasonló lépésre szánnák el magukat - tette hozzá.

Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármester hétfőn jelentette be, hogy húszéves tagsága után kilép az SZDSZ-ből és lemond egyéni jelöltként szerzett parlamenti mandátumáról. A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ ellentmondásos politizálásának eredményeként a párt "reménytelen helyzetbe jutott", és hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.