Vágólapra másolva!
Nem bontja fel az egri kórház működtetéséről szóló szerződést a HospInvest Zrt.-vel a heves megyei önkormányzat. A szocialista többség annak ellenére kitart a korábbi megállapodás mellett, hogy a megyei bíróság hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte határozatukat, amely a HospInvestet nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé. A megyegyűlés felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságnál.
Vágólapra másolva!

Nem bontja fel az egri kórház vagyonkezeléséről és működtetéséről szóló szerződést a HospInvest Zrt.-vel a hevesi megyegyűlés - írta közleményben Sós Tamás, az önkormányzat szocialista elnöke. A Heves Megyei Bíróság hétfőn jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé.

A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem megállapítható, hogy a cég számláján 2005. január 1-jétől, vagyis a kiírásban megjelölt időponttól, nem volt sorban állás.

"A Heves Megyei Önkormányzat nem bontja fel a szerződését a HospInvest Zrt.-vel, mivel ez a felelős, jó döntés. Ez a döntés jó a kórházban dolgozóknak, jó a megyében gyógyulni vágyóknak" - fogalmazott keddi közleményében Sós Tamás. Mint írta, a megye akkor hoz felelős politikai döntést, ha annak adja át az intézmény üzemeltetését, aki a legjobb feltételeket kínálja. Ez a pályázat alapján a HospInvest Zrt., hiszen vállalja valamennyi dolgozó továbbfoglalkoztatását 15 százalékos fizetésemelés mellett, valamint 6 milliárd forint értékű fejlesztés végrehajtását az intézményben - tette hozzá.

Soós közleménye kitért arra, hogy csak a dolgozók egy szűk rétege kezdett éhségsztrájkot az intézményben a szerződés felbontása érdekében. "Nekem azonban a megyei közgyűlés elnökeként valamennyi kórházi dolgozó és megyében élők szempontjait kell mérlegelnem, hiszen a megye valamennyi lakójáért tartozom felelősséggel" - közölte Sós.

A szocialista vezetésű megyei önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc Kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a privatizáció ellen. Orvosok és ápolók éhségsztrájkot kezdtek a kórházban. Azt követelik, hogy a megye bontsa fel a vagyonkezelési szerződést.

Sós Tamás már korábban bejelentette, hogy a megyegyűlés felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságnál a Heves Megyei Bíróság ítélete ellen. Az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött kontraktust, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető - tájékoztatták jogászok az MTI-t.