Vágólapra másolva!
Csalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélte el jogerősen a zalai bíróság Sormás község polgármesterét, aki önkormányzati és állami pénzekkel ügyeskedett. A polgármester és társai pénzbüntetést kaptak, a férfi ráadásul hivatalát is elvesztette, bár az időközi választásokon újra megpályázhatja a polgármesteri széket.
Vágólapra másolva!

Négy alkalommal elkövetett csalás és összesen öt rendbeli magánokirat-hamisítás miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Zala Megyei Bíróság Sormás község polgármesterét. Póczai Zoltán hivatali megbízatása a hivatali tevékenységével összefüggésben hozott elmarasztaló ítélet miatt pénteken megszűnt - közölte hétfőn a megyei bíróság szóvivője.

Beznicza Árpád elmondta: a települési vezetőt 90 ezer forint, a korábbi körjegyzőt pedig folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Zala Megyei Bíróság, amely ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet.

A volt polgármester és a hivatalából nyáron távozott körjegyző elleni vád szerint 2003-tól maguknak és több dolgozónak is nem munkabérként, hanem fiktív elszámolásokkal, útiköltségként fizették ki a túlmunkáért járó összeget vagy jutalmat. A perben emiatt összesen kilenc vádlott szerepelt, azok a dolgozók is, akik a valótlan kimutatásokat elkészítették.

A zalai település irányítója ellen azért is vádat emeltek, mert 2002-ben úgy alkalmazott polgári szolgálatosokat, hogy ők valójában nem végeztek munkát, csak aláírták papírjaikat, majd felvették a pénzüket. Egy másik alkalommal pedig a pályakezdők munkába állását szolgáló állami támogatás került más kezébe, mert az alkalmazott fiatalok nevében mások dolgoztak és vették fel a munkabért.

A hivatali dolgozókat pénzbüntetésben és megrovásban részesítette a bíróság. A volt polgármestert sem első, sem másodfokon nem tiltották el a közügyek gyakorlásától, ez lehetővé teszi, hogy a most megüresedett posztra kiírandó időközi választásokon Póczai Zoltán újból indulhat jelöltként.