A hangyaleső lárvát sem kímélik a magyar politikusok

Vágólapra másolva!
Polip, hiéna, puma, vakondok, mókus, pók, hangyaleső lárva - az utóbbi években többek között ilyen állatok segítségével tolmácsolták gondolataikat a magyar politikusok. Az [origo] által megkérdezett viselkedéskutató szerint verbális agressziójukat élik ki azzal, hogy lehiénázzák, levakondokozzák egymást. Vagy épp ezzel próbálnak az agyunkba vésni egy ügyet.
Vágólapra másolva!

"A Nemzetbiztonsági Hivatal több hónapig tartó nyomozás után feltárt egy polipszerűen működő, árnyék-titkosszolgálatot, amelynek egyik eleme volt az UD Zrt. is" - jelentette ki kedden az adatgyűjtési botrány kapcsán Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. A politikus a tengeri állattal arra utalt, hogy a cég szerinte több hatósághoz beférkőzhetett, számos politikusról pedig adatokat gyűjthetett.

Vakond ugrott elő nyúl helyett

Nem ez volt az első eset, amikor egy politikus gondolatai tolmácsolásához egy állatot hívott segítségül. Az egyik legtöbbet idézett állattal, a vakondokkal Áder János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője rukkolt elő a 2005. júniusi államfőválasztás után - igaz, hogy ő vakondnak mondta. A fideszes politikus az MDF-es képviselőket vakondokozta le, mivel szerinte közülük többen, előzetes jelzésükkel szemben nem Sólyom Lászlóra, hanem az MSZP jelöltjére, Szili Katalinra szavaztak. "Ki akartuk ugratni a nyulat a bokorból, nyúl helyett azonban vakondok másztak elő" - fogalmazott Áder, miután a Fidesz nagy meglepetést okozva nem szavazott a választás első körében. Ezzel akarták demonstrálni, hogy a többi párt néhány képviselője nem előzetes ígéretének megfelelően voksolt. Áder annyira büszke volt erre a húzásra, hogy azt még a 2006-os választási kampányban is dicsőséggel emlegette.

A pannon puma

"Ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma" - mondta Kóka János volt gazdasági miniszter 2005 szeptemberében a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A miniszter arra utalt, hogy Magyarország nem marad le a Szlovákiától a gazdasági fejlődésben, mivel Magyarországra áramlik a külföldi tőke. A puma-hasonlat később többször felbukkant - "megdöglött a pannon puma", "nagyot ugrik a pannon puma" -, attól függően, milyen állapotban volt a magyar gazdaság.

A baj lovon érkezik

Orbán Viktor országértékelő beszédeiben a ló került elő többször. A Fidesz elnöke 1999-ben például azt mondta, akik megpróbálkoztak az egészségügy átalakításával, olyan tapasztalatokat szereztek, mint az egyszeri ember a lóval, amely elöl harap, hátul rúg, középen pedig kényelmetlen. 2000-ben a pedig a gazdasági problémákra utalva azt mondta: "A baj lovon érkezik, de gyalog távozik."

A Fidesz elnökét pedig idén februárban egy hiénához hasonlította Kóka János, az SZDSZ akkori elnöke.

Pfuj, disznó

A parlamenti képviselők felszólásai között is több érdekességre bukkantunk egy-egy állat nevére rákeresve. A disznó például több kontextusban is előfordult. Többek között Szabó Zoltán MSZP-s képviselő 2007 novemberi felszólásában, amikor egy Rockefellerről szoló hasonlatot idézett: "vele vitatkozni vagy vele harcba szállni olyan, mintha az ember egy disznóval birkózna: mind a ketten sárosak leszünk, de a disznó még élvezi is". Mécs Imre egyik 2006. júniusi felszólása után, amikor a szocialista képviselő az 1956-es forradalom fontosságáról beszélt, ez került a jegyzőkönyvbe: "Taps a kormánypárti padsorokból. - Egy hang a Fidesz soraiból: Pfuj, disznó."

A mókus halott

"Mintha nem vennék észre az ugyanazon jelszavak ismételgetésével, hogy a mókuskerék még forog, de a mókus már halott" - mondta Lendvai Ildikó 2006. júniusban az ellenzéki populizmusra utalva. A fideszes Nógrádi Zoltán "Kecskékre káposztát" című interpellációjára Újhelyi István, az önkormányzati tárca volt államtitkára 2008 májusában azt válaszolta: "nem a kecske jut eszembe, hanem a kaméleon, amely amikor otthon van, akkor ilyen színű, amikor ide feljön ellenzéki képviselőként, akkor meg olyan színű".

Rémálomhálót font a pók

Előkerült a pók is, méghozzá egészen nyakatekert módon. "Úgy érzékeltem, mintha most itt hálót font volna a nagy barna pók, és egy rémálomhálót font, egy olyan rémálomhálót, ahol a képviselő urat a törvény szövegének nem ismerete nem zavarta vízióinak közzétételében" - válaszolt az azóta visszavont egészségbiztosítási törvény vitájában Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter egy ellenzéki képviselőnek.

Iskolákat használ homoktölcsérként a hangyleső lárva

A legkomplikáltabb állatos hasonlattal Erdős Norbert fideszes képviselő élt tavaly, amikor azt mondta: "A magyar oktatásügy megreformálására tett kísérleteik a hangyaleső lárva által csapdaként használt homoktölcsérhez tették hasonlóvá szebb napokat is megélt iskolarendszerünket".

Három éve az ilyen hasonlatok miatt jelent meg egy nyílt levél a Liget című folyóiratban, amelynek aláírói azt javasolták, hogy a parlamentben és a politikusok nyilatkozataiban ne forduljon elő állat-hasonlat, az ugyanis degradáló. Dóka Antal, az ELTE etológiai tanszékének munkatársa szerint a politikusok az állathasonlatokkal a verbális agressziójukat élik ki, ha ugyanis például majomhoz, disznóhoz, marhához hasonlítanak valakit, az lealacsonyító.

A politikusok azért is használják az állatos hasonlatokat, hogy jobban az emberek fejébe véssék üzeneteiket. A polipról például egyből az ugrik be, hogy körbefonja áldozatát, majd pedig magával húzza-vonja - magyarázta az etológus. Dóka szerint a képszerűen megfogalmazott mondandó megkönnyíti az üzenet megértését, és segíti megjegyzését.