Két fiatal lány segített az ózdi gyilkosnak

Vágólapra másolva!
Két fiatalkorú segédkezett az ózdi kettős gyilkosság nyomainak eltűntetésében, állítja a rendőrség. A bűnpártolással vádolt fiatalok elismerték tettüket és szabadlábon védekezhetnek, öt évig terjedő szabadságvesztés várhat rájuk.
Vágólapra másolva!

Két fiatalkorút hallgatott ki a rendőrség az ózdi kettős gyilkosság ügyében, a megalapozott gyanú szerint ugyanis ők segédkeztek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Egyedné Novodonszki Éva az MTI-nek elmondta, a fiatalok a terhükre rótt cselekményt elismerték, jelenleg bűnpártolással vádolják őket. A gyanú szerint a fiatalok a nyomok eltüntetésében működtek közre.

A két fiatalkorú - a távirati iroda információi szerint két lány - szabadlábon védekezik. A bűnpártolás akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottját - egy 23 éves helyi férfit - vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték. Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

A nyomozás során kiderült, hogy a 23 éves fiatalember nagyobb összeggel tartozott egy 53 éves férfinak. A gyanúsított nem akarta kiegyenlíteni a tartozását, ezért a hitelezőjét múlt hét szerdán egy ózdi telephelyre csalta, ahol vélhetően egy lőfegyverrel végzett vele, majd a férfi 9 éves kislányával is.

Az 53 éves vállalkozó éppen lovagolni vitte a kislányát, útközben fogadta azt a telefonhívást, amellyel a telephelyre csalta őt későbbi gyilkosa, aki nem egészen hárommillió forinttal tartozott neki. Az adós a telephelyen lelőtte a férfit, majd később vette észre a kocsiban tartózkodó kislányt, akivel szintén végzett. Az apa holttestét egy víztartályban, a kislányt az erdőben rejtette el.

Az MTI információi szerint a fiatalember előre készült a bűncselekmény elkövetésére, ennek jele az is, hogy a helyszínen eldugott fegyverrel követte el a gyilkosságot. A fegyvert és használatának körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.