Kósa: Emelt fővel távozhat a bekiabáló fideszes

Vágólapra másolva!
Több fideszes vezető is dicsérte Arnóth Sándor képviselőt, aki hétfői parlamenti bekiabálása után lemondott mandátumáról. Kósa Lajos debreceni polgármester szerint Arnóth emelt fővel távozhat.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos szerint Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott mandátumáról. A parlament hétfői ülésén Iváncsik Imre, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban válaszolt az SZDSZ-es Gulyás József napirend előtti felszólalására, majd Iváncszik beszéde után Arnóth azt kiabálta be: "Lógni fogsz!". Arnóth Sándor még aznap lemondott mandátumáról.

Kósa Lajos kedden arról beszélt, hogy "becsülendő, hogy Arnóth Sándor a történtek után az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott". Több tucat politikus mondott már vállalhatatlan mondatokat, mint például azt, hogy "hazudtunk éjjel-nappal", de senkiben nem volt ennyi tartás - tette hozzá a Fidesz alelnöke.

A hajdú-bihari közgyűlés fideszes elnöke, Rácz Róbert is méltatta, hogy Arnóth Sándor a nyilvánvalóan indulatból és meggondolatlanságból elhangzó mondat után megkövette az Országgyűlést, majd lemondott. Mint mondta, Arnóth Sándor nagyot hibázott, majd ezt követően ő mérte ki saját magára a büntetést. "Reméljük, az MSZP politikusai elszégyellik magukat, és saját házuk táján is hasonló erkölcsi szigorral járnak el" - tette hozzá a megyei közgyűlés elnöke arra reagálva, hogy több MSZP-s arra szólította fel Arnóthot, hogy mondjon le polgármesteri posztjáról, és vonuljon vissza a közéletből. Arnóth Sándor Püspökladány polgármestere.