[origo] itthon

100
90

Elkészült az MSZP ideológiai programja

--|2008. 10. 01., 1:21|

Készen van az MSZP ideológiai programja - írja a Népszabadság. A párton belüli vitára bocsátott anyagnak már egy éve el kellett volna készülnie, de végül csak jövőre mutatják be a tisztújító kongresszuson. Az új program szerint az MSZP az elmúlt húsz év legsikeresebb pártja.

JÁTSSZ ONLINE!

Elkészült az MSZP ideológiai programja - írja a Népszabadság, amelynek birtokába került dokumentum 1956-ra a baloldal origójaként hivatkozik, kiemelkedően fontosnak nevezi a környezetvédelmet és az oktatást. Ugyanakkor a program szerint a reformokat jelenleg nem lehet végrehajtani, mert a társadalom nem érti azokat. A harminckét oldalas dolgozat a Haza és Haladás, a XXI. századi magyar szociáldemokrácia címet viseli.

A Hiller István vezette testületnek eredetileg tavaly szeptemberig kellett volna elkészítenie, és vitára bocsátania az új alapprogramot, a késés azonban végül nem számít, hiszen a vitaanyagot a jövő évi tisztújító kongresszuson akarják bemutatni. A dokumentumot belső vitára bocsátják, arról minden platform és csoport véleményt mond majd róla.

A vitaanyag szerint "1989-ben új magyar baloldal született", az MSZP pedig az elmúlt húsz év legsikeresebb pártja, amely bebizonyította, hogy képes olyan programot kínálni, amely nem a pártpolitikai sikereket tekinti mércének, hanem közös társadalmi eredményekért vállal felelősséget.

A paternalista, osztogató állam helyébe az öngondoskodó társadalom és az egyensúlyteremtő állam léphet a modern Európa ideálja szerint - olvasható a lapban. Ugyanakkor azt is belevették, hogy a társadalom negyede él tartósan a továbblépés reménye nélkül; nagyok a szociális kiadások, lomha a közigazgatási rendszer, kevesen fizetnek sok adót, kísértenek a félfeudális múlt hibái.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »