A falon is zöldséget termesztenek a városi mezőgazdászok

Brazília, India, Kolumbia, Ghána nagyvárosaiban egyre inkább megszokott látvány a veteményeskert a felhőkarcolók árnyékában, a melegház a nyomornegyedben, vagy a szántóföld a vasúti töltés mellett. Ez a városi mezőgazdaság, melynek Budapesten még a csírája sem létezik. A főváros egyelőre nem lát fantáziát a dologban, pedig az [origo]-nak nyilatkozó környezetvédő szerint a városi lét jó pár problémáján segíthetnének a városi búzamezők.

Pekingben elfér a lakótömb mellett a megművelt föld

A világ népességének több mint fele városlakó, a becslések szerint 2008-ban kerültek túlsúlyba a városiak. Ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor az ENSZ becslései szerint a városi lakosság legnagyobb része hiányt szenved majd ivóvízben és élelmiszerben. A nyomornegyedek lakossága ma egymilliárdra tehető, de 2020-ra számuk másfél milliárdra nőhet. A Világbank becslései szerint pedig a világ szegényeinek fele már 2000-ben városokban vagy városok közelében élt.

A rohamosan terjeszkedő nagyvárosok ellátására találták ki a városi mezőgazdaságot, amellyel - a FAO adatai szerint - világszerte már 800 millió ember foglalkozik. Az ötlet lényege, hogy a sokszor vidékről beköltöző, nyomorgó lakosság a város határain belül vagy a város környékén kerteket művel, gabonát vet vagy állatokat tart.

A városi mezőgazdaság nem csak munkát ad a lakóknak és csökkenti a nagyvárosok függését a vidéktől, hanem még a levegő minőségét is javítja: a zöldterületek némileg csökkentik a szmogot, a megtermelt élelmet nem kell messzire szállítani. Ráadásul a nagyvárosokban keletkező temérdek organikus szeméttel lehet trágyázni, a szennyvíz pedig sokszor jó öntözéshez - sorolják az előnyöket az elmélet kidolgozói.

A városi mezőgazdaság fejlesztésében a fejlődő országok metropoliszai járnak élen. Az egyik, ilyen városokat összefogó szervezet, a RUAF (Resource Centres of Urban Agriculture and Food Security) partnervárosai között ott van például Accra, Ghána fővárosa, Bogota, Kolumbia fővárosa, az indiai Hyderabad és Mumbai, a brazíliai Belo Horizonte vagy a kínai főváros, Peking. Ezekben a városokban a legkisebb szabad földterületet - patakpartokat, útszéli vagy vasúti töltések melletti zöld sávokat - is igyekeznek kihasználni. A városokban akadnak nagyobb szántóföldek, üvegházak, kisebb-nagyobb kertek és állatfarmok.

Zöldségek tetőn, falon, teraszon

A tizenhét milliós Mumbai a világ egyik legsűrűbben lakott, nyomornegyeddel övezett metropolisza - egyes gazdák mégis megtalálják a helyet, ahol élelmet termelhetnek. A szokatlan megoldásokra szorulók tetőkön, teraszokon alakítanak ki kerteket, sőt még a falakra is felfuttatják az erre alkalmas haszonnövényeket. A cukortermelés melléktermékével, a cukornád maradványaival trágyáznak vagy komposztálják az organikus hulladékokat. A technológia egyik kidolgozója, Dr. Doshi szerint "szeretni kell a szemetet, akár gazdaggá is tehet".

Havannában, Kuba fővárosában a város körül 140 négyzetkilométernyi területen mintegy 3,4 millió tonna élelmet termeltek 2002-ben. A város friss élelmiszer-ellátásának kilencven százalékát helyi gazdák termékei teszik ki. A városi mezőgazdaság egyre inkább terjeszkedik Kubában, 2003-ban 200 ezer kubai dolgozott ebben a szektorban.

A gyakran vízhiánnyal küzdő Pekingben a város körüli szabad földterületeket bérelik a városban élő gazdák, és ott termesztenek növényeket kertekben, melegházakban. A kínai Shenzen város önkormányzata tavaly bejelentette: 600 millió jüant fektet a város közeli gazdálkodásba. A fejlesztésektől azt várják, hogy a város hús- és zöldségszükségletének hatvan százalékát fedezi majd a városi mezőgazdaság.

Leköröztek a fejlődő országok

A RUAF-nak Európában és az Egyesült Államokban nincsenek tagjai. Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace munkatársa szerint a fejlődő országok úgy tűnik, "bizonyos dolgokban előttünk járnak". A vízellátás szerinte hamarosan egyre nagyobb problémát jelent majd, és a szennyvíz újra felhasználására, a víztakarékosságra Európában is fel kellene készülni. A mosásból, mosogatásból, fürdésből származó szürke szennyvizet például Szegfalvi szerint könnyű megtisztítani. Ugyanakkor nem csak öntözésre használható vízre, hanem tiszta levegőre és földre is szükség lenne, márpedig ez Budapesten nem adott - tette hozzá.

Indiában a legkisebb helyeket is kihasználják

Egy olyan nagyváros, mint Budapest, biztosan képtelen ellátni magát - mondta az [origo]-nak Géczi Róbert városökológiával foglalkozó geográfus. Szerinte a belterületeken teljesen esélytelen a városi mezőgazdaság bármilyen formájának kialakulása, hiszen itt "aranyban mérik a négyzetmétereket". A mostanában épülő lakóparkokra éppen ezért a zsúfoltság a jellemző, ráadásul a belvárosban, ipari központok mellett nem tiszta a levegő, ott sem érdemes termelni. Marad a város környéke.

Új létstratégia

"A világháború alatt a budapesti parkokat veteményessé alakították. A most következő ökológiai átalakulás miatt visszajöhet egy ilyen korszak" - jelentette ki Bojár Iván András, a főváros városarculati tanácsnoka. Bojár szerint az egész világon új létstratégiákat kell kialakítani. A fejlődő világ lemaradása ebben a helyzetben akár előnyére is válhat - mondta. A változásra szerinte Budapest "éppen annyira van félkészülve, mint más nagyváros: semennyire".

Bojár ugyanakkor azt mondta, hogy nem támogatja a főváros a városi gazdálkodást, mert előbb van szükség szemléletváltásra, és ezt követhetik majd jogszabályok. Ez nem önkormányzati szintű feladat - tette hozzá, és a város stratégiai terveiben sem most, sem az elmúlt években nem szerepelt célként a városlakók mezőgazdasági tevékenységre való ösztönzése. A saját kertben növényeket termeszteni nem tilos, de nem is kell bejelenteni, tehát a főváros nem tudja megbecsülni például a konyhakertek arányát. "A fővárosi önkormányzat fontosnak tartja, hogy a kertvárosban, akinek erre lehetősége van, termesszen gyümölcsöt, zöldséget" - jelentette ki kérdésünkre a főváros sajtóosztálya.

Budapesten minimális a mezőgazdaság aránya, ráadásul egyre inkább visszaszorul. Míg 1970-ben a fővárosban élők 2,1 százaléka élt mezőgazdaságból, addig 2002-ben az az arány már csak 0,6 százalék volt, 2006-ban pedig 0,4 százalék.