Halottak a BKV egy évig finomhangolt órái

2008.10.08. 16:34

Szoftverhiba miatt hetek óta nem működnek a járatok érkezésének idejét jelző órák a fővárosi földalatti egész vonalán, valamint a 3-as metró végállomásain. A BKV tárgyal a kivitelezővel, de hogy mikor lesz jó a rendszer, azt nem tudták megmondani. A közlekedési vállalat másfél éve adta át a 13 hónapon keresztül finomított rendszert, ami 42 millió forint plusz áfába került.

Hetek óta semmilyen számot nem mutatnak a földalatti megállóiban tavaly májusban átadott órák és a 3-as metró kőbánya-kispesti és újpesti végállomásán felszerelt kijelzők sem, amelyeknek azt kellene mutatniuk a várakozó utasok számára, hogy mennyi idő múlva érkezik az állomásra a következő szerelvény.

A kijelzőket működtető szoftver hibásodott meg, közölte az [origo]-val a BKV, majd hozzátették: jelenleg is folynak a tárgyalások a kivitelezővel, "így várhatóan a hiba elhárítását követően ismét pontosan működnek majd a visszaszámláló órák". Arra a kérdésünkre viszont, hogy konkrétan mikor lesz ismét jó a rendszer, nem kaptunk választ.

Az órák tavaly május óta működtek pontosan. A meghibásodás nem csak azért meglepő, mert azóta mindössze másfél év telt el, hanem azért is, mert az átadást megelőzően egy teljes évet adott magának a BKV a rendszer beállítására, ráadásul ennyi idő alatt sem tudták pontosan beállítani az órákat.

A beruházás 42 millió forint plusz áfába került, amely összeget a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület korábban "olyan BKV-s"-nak nevezett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK