Lakást követeltek a 85 ezres adósságért az uzsorások

Vágólapra másolva!
Heti 100 százalékos kamatra adtak pénzt azok az uzsorások, akiket házi őrizetbe helyezett a salgótarjáni ügyészség. A pár a nem fizető férfiakat veréssel, a nőket pedig azzal fenyegette, hogy eladják őket prostituáltnak. Egy embernek 85 ezer forintot adtak kölcsön, de egy hónap múlva már elvették volna a lakását.
Vágólapra másolva!

Még szeptember végén vette őrizetbe a bátonyterenyei rendőrség azt az élettársi kapcsolatban élő párt, akik a gyanú szerint heti százszázalékos kamatra adtak kölcsön pénzt rászorulóknak, majd a rendőrség szerint fenyegették, alkalmanként bántalmazták fizetni nem képes adósaikat. A rendőrök előzetes letartóztatásukat kezdeményezték, a salgótarjáni városi bíróság azonban úgy döntött, hogy ehelyett házi őrizetbe helyezi őket.

A különböző erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett 48 éves férfi és 40 éves nő pár tízezer forinttól a százezres nagyságrendig adott kölcsön a megszorult hozzájuk fordulóknak. Aki nem volt képes fizetni a heti százszázalékos kamatot azt megfenyegették. "A férfiaknak azt mondták, hogy megveretik őket, női adósaikat pedig azzal fenyegették, hogy eladják őket prostituáltnak" - közölte az [origo]-val Bakos Attila, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője.

Az alezredes szerint volt, hogy be is váltották, amit ígértek. A gyanú szerint megverettek néhány embert, Bakos azt mondta, volt rá példa, hogy a 48 éves férfi maga állt neki ütlegelni fizetni képtelen adósát.

Egészen szélsőséges esetre is fényt derítettek a helyi rendőrök. Egy férfinak 85 ezer forintot adott kölcsön a pár, ám az egy hónap után már 400 ezer forinton álló adósságáért cserébe aláírattak vele egy papírt, amelyben lemondott a lakásáról tartozása elengedéséért.

Jelenleg is nyomoznak a rendőrök az ügyben, eddig tucatnyi adósát találták meg a párnak, amely tagadja a vádakat. Mindössze annyit ismertek be, hogy baráti kölcsönöket adtak egy-két embernek. A bátonyterenyei rendőrök várják további adósok jelentkezését.